Művház 2019. június 21. 11:23

A nagyárvizet megidéző táncjáték nyitja ma este a szabadtéri játékokat

Képriport
Ismét felcsendülnek ma este a fanfárok a Dóm téren, megkezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok 89. évada. A Hullámzó világ című táncjáték megidézi a 140 éve történt szegedi nagyárvíz eseményeit is.

Az idén a megszokottnál egy héttel korábban, már ma este megkezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada. A Dóm téren 6 produkció 18 előadását, a megújult újszegedi színpadon pedig 3 produkció 10 előadását láthatják augusztus végéig az érdeklődők.

A Dóm téren a Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutatójával elkezdődik az újraindításának hatvanadik évfordulóját ünneplő Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada.

A Hullámzó világ című kétrészes táncprodukció rendezője és koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a darab forgatókönyvírója és dramaturgja Zs. Vincze Zsuzsa.

(Fotók: Dusha Béla / Szegedi Szabadtéri Játékok)

A Hullámzó világ első részében, a Betyáréletben humoros, tanulságos, szórakoztató módon idézi fel a táncegyüttes Rózsa Sándor és híres-hírhedt társai korát. A dramatikus táncjáték első felvonásában nemcsak nagyszerű táncosok, szólisták lépnek fel, hanem Schnell Ádám, Jászai Mari-díjas színművész is szerepel: ő alakítja Ráday grófot, a kormánybiztost.

A második felvonásra a Tóth Kázmér tervezte díszlet jelentősen átalakul, mert A szögedi nemzet című részben kétszáz táncosnak is helyet kell biztosítania a színpadon.

A nagyárvíznek emléket állító koreográfia Szeged történetét meséli el, amelyben kiemelt szerepet kapnak a gyerekszereplők és a tanárnőjük, akit Fekete Gizi Jászai Mari-díjas színművész alakít. Ők vezetik végig a közönséget a város több száz éves históriáján a nagyszabású produkcióban.

Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfus kiemelte: nagyon fontos volt számukra, hogy szegedi néptáncosokkal is dolgozzanak együtt az előadásban, mert ettől lehet igazán hiteles A szögedi nemzet.

A táncjáték egyik jelentében egyszerre 140 gyerek áll majd a színpadon, hozzájuk csatlakozik ötven szegedi táncos és ötvenen a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai közül. Így több mint kétszázan állnak majd egyszerre a Fogadalmi templom előtti deszkákon. Ez még a közel ezer négyzetméteres Dóm téri színpadon is igazi ritkaságnak számít és persze látványnak sem utolsó.

A Hullámzó világban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mellett a Szeged Táncegyüttes, a Tiszavirág Néptáncegyüttes, a Hatetudnád Táncműhely, a Pakulár Táncegyüttes, a Cuháré Táncműhely táncosai, valamit a Szeged Táncegyüttes és a Tiszavirág Néptáncegyüttes gyermek táncosai is részt vesznek.

A táncjátékot a ma esti bemutatót követően holnap, szombaton este ismét láthatja a közönség.

Nyitóképünkre kattintva megnézheti a próbán készült galériánkat.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Dóm tér Szegedi Szabadtéri Játékok tánc előadás