Hirdetés
Szegeden 2019. június 19. 08:26 Forrás: Szegedi Tükör

Ostromlott lelkek

Negyvenkilenc év – ennyit élt Térey János író, költő, műfordító, aki június 3-án ment el.

Hirdetés

Különösen megviselt a gyász híre. Persze, mert én is mostanában töltöttem be ezt az életkort, a férjemnek meg még ennyi sem adatott, úgy hagyott itt. Naná, hogy érzékenyen érint, és ezzel akár abba is hagyhatnám a kesergést.

Aztán az is eszembe villan Téreyről, hogy a Kazamaták című darabját Máté Gábor állította színpadra bő egy éve Szegeden. Emlékszem, mennyire feszengtem a színházi székemben, még a háttámlát is hátrébb toltam volna, ha lehet, de nem lehetett. Olyan, szinte tapintható feszültséget teremtettek a játszók, hogy azt éreztem, az is kihallatszik, ha nyelek egyet.

Pedig régi budapesti történéseket idéztek fel a színpadon, mégis dermedten figyeltem. Amikor 1956 októberének legvégén a felkelők ostromolták a Köztársaság téri pártházat, ahová beszorították a pártbizottsági alkalmazottakat, ávósokat és katonákat. Az ostromlók között és általában elterjed a gyanú, hogy a pártház alatti kazamatákban politikai foglyokat őriznek és kínoznak. Ez egyébként nem volt igaz, és kazamaták sem léteztek.

A hitnek és a rettegésnek viszont óriási az ereje. Embert próbáló időkben általában nagyon kevés olyan embert találni, aki a legjobb arcát képes mutatni. Iszonyúan megterhelő ugyanis folyamatosan pszichés terhelés alatt, nevezzük nevén, félelemben élni. Ilyen reményvesztett helyzetek – tudom, mert tapasztaltam – különös éleslátással ajándékozzák meg azt, aki észreveszi. Kitűnik ugyanis, ki az, aki elfordul tőlünk, és ki mond valami valóban biztatót, csak ki kell nyújtani felé a kezünket. A félelem viszont elhomályosítja a tekintetünket, görcsbe rántja a gyomrunkat, azt sem tudjuk, merre van előre.

Talán ránk is gondolt II. János Pál pápa, amikor a sokat emlegetett mondatával vigasztalt: ne féljetek! Pedig hányan élnek így... És hányan éltek így, amíg be nem telt a pohár, és már nem féltek kiállni magukért. Például azért, mert elegük lett abból, hogy nap mint nap megalázzák őket azzal, hogy hülyeségeket prédikálnak nekik. Mint ahogy utcára mennek és szavazni is hajlandók még azok a fiatalok is, akikről eddig azt hittük, jól elvannak a Facebookon, nem érdekli őket semmi más. Hát bizony érdekli. Még nem tudnak profi módon véleményt nyilvánítani, de majd gyakorolják.

Hogy hogy jön ez most mind ide egy író ürügyén? Az ünnepi könyvhéten ez talán magától értetődik. Merthogy erről egy másik író, a Kossuth-díjas Závada Pál 2010-es megnyitó gondolatsora cseng a fülembe. A szerző gimnáziumi éveinek városában, Szegeden azt mondta, örül a könyves ünnep létének. És hogy

„még mindig nem alakították át valami tréfás együnk-igyunk fesztivállá, ahol népszerű műsorokból ismert személyiségek szerepelnek. Hiszen senki nem tudja, mi lesz a könyv ügyével a nemzeti együttműködés új korszakában. Egyrészt a szerzőkkel és kiadókkal. És egyáltalán: mi lesz az olvasókkal és a nem nagyon olvasókkal, a vevőkkel és könyvkölcsönzőkkel, mi lesz az olvasáskultúra fejlesztésével, a könyvtárakkal? Miközben a könyvkiadás nagyrészt piaci lábakon áll, ebben a forradalmi nagytakarítási és karcsúsítási lázban nehogy áldozatul essenek az állam és önkormányzatok olyan támogatási tételei, amelyek a kultúrával kapcsolatosak. Tagadhatatlan, hogy a könyv nem bólogatni tanít, hanem gondolkodni, kérdezni, érteni.”

Én még hozzátenném, az olvasás segít élni és túlélni. 2019-ben jelentem: élünk és olvasunk.

Dombai Tünde

Nyitóképünket a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapjáról vettük át. Fotó: Máté Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: halál jegyzet Szegedi Tükör Térey János