Hirdetés
Szegeden 2019. június 12. 20:34

Lakossági fórumon mondhatták el véleményüket a tarjániak

Képriport
Az önkormányzat az elmúlt két évben több lakossági fórumon is ismertette a Zöld Város Belső-Tarján projekt terveit. Szerda délután a folyamatban lévő építési munkák terveit mutatta be a városrész két érintett képviselője Mészáros Tamás és Nagy Sándor az érdeklődőknek.

Hirdetés

Mészáros Tamás elmondta, a Zöld Város projekt részeként a városrész több pontján is dolgoznak a kivitelező emberei. Közben a képviselőket folyamatosan keresik a környék lakói, hogy mi is épül éppen az ő házuk előtt. Volt már több lakossági fórum is a témában, de még mindig vannak kérdések – tette hozzá a képviselő. Éppen ezért szervezték meg a mostani fórumot, hogy tisztázzák még a felmerülő kérdéseket a lakossággal.

A környéken élők folyamatosan figyelemmel kísérik a munkát és amennyiben valami problémát tapasztalnak, azonnal keresik a képviselőket. „És ez így is van rendjén” – mondta Mészáros Tamás, aki hozzátette,

ez a felújítás jelentősen javítja majd a tarjániak életminőségét, hisz megújulnak a zöldfelületek, a járdák és az utcabútorok.

Nagy Sándor kiemelte, voltak már korábban tervbemutatók, amelyen tájékoztatták az érdeklődőket a Zöld Város Belső-Tarján projektről, de folyamatosan merülnek fel a környéken élőkben kérdések. A szerdai fórumon arra biztosítanak lehetőséget, hogy ezeket a kérdéseket feltegyék és válaszokat is kapjanak rá.

„Felkészültünk arra, hogy a mai napon felmerülő panaszokat feljegyezzük és minél hamarabb megoldást találjunk rá” – tette hozzá a képviselő. Nagy Sándor azt is elmondta, a Zöld Város projekt megvalósítása több mint 1 milliárd forintba kerül, amellett pedig egy jelentős járdafelújítás is elkezdődött a városrészben, ez is több millió forint értékű.

A fórumon több kérdés is felmerült. Többen a szöszölő nyárfák sorsáról érdeklődtek. Mészáros Tamás elmondta a területen 1800 növényt mértek fel a munka megkezdésekor. Ezek egy része sérült, vagy olyan, mint például a nyárfák, amelyeket kivágnak majd. Természetesen ezeket a fákat pótolják, sőt sokkal többet ültetnek majd.

Kutyafuttatók építéséről is kérdezték a képviselőket, mind a válaszból kiderült kettő is épül belőle. Ezt a hírt a résztvevők nagy része örömmel fogadta.

Egy hölgy arról érdeklődött, hogy az építkezés során okozott károkért ki felel. Nagy Sándor válasza egyértelmű volt: „A kivitelező!”

Ezt követően többen egyes elvégzett munkák minőségét kifogásolták, illetve nem értették, miért bontottak fel olyan járdákat, amelyek már elkészültek. Nagy Sándor elmondta, a kivitelező munkáját folyamatosan ellenőrzik és előfordul olyan, amikor az elvégzett munka nem megfelelő. Ilyenkor azt a kivitelezőnek újra meg kell csinálnia, természetesen a saját költségén. Az említett járdaszakaszt éppen ilyen hibák miatt kellett felbontani és újra lerakni.

Ezt követően még jó pár kérdés-felelet hangzott el. A képviselők a fórum végén abban bíztak, mindenki választ kapott az őt foglalkoztató kérdésre.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: lakossági fórum Mészáros Tamás Nagy Sándor Tarján Zöld város program