Hirdetés
Túl a városon 2019. június 11. 13:46

Betiltaná a homoszexuálisok kikezelését a német egészségügyi miniszter

Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani – jelentette ki a német szövetségi kormány egészségügyi minisztere kedden Berlinben.

Hirdetés

Jens Spahn elmondta, hogy a tárca által felkért szakértők megállapításai szerint a konverziós terápiák betiltása orvosilag indokolt és jogilag lehetséges. Ezért megkezdik az egyeztetést az igazságügyi minisztériummal, hogy lehetőleg még az idén elkészítsenek egy törvényjavaslatot az ilyen terápiák tiltásáról.

A tárca áprilisban állított fel egy bizottságot a kérdés tanulmányozására. A munkát a nem heteroszexuális önazonosságú, illetve a magukat nem nőként vagy férfiként meghatározó emberek társadalmi elfogadottságáért dolgozó közalapítvány (Bundesstiftung Magnus Hirschfeld – BMH) irányította.

A 46 tudósból és politikusból álló testület az esetleges tiltás orvos– és jogtudományi, társadalompolitikai és vallási-világnézeti szempontjait vizsgálta.

A tárca közleménye szerint a bizottság meghallgatott olyan személyeket, akik átestek konverziós terápián. Az ő „szenvedéstörténeteik” is „nagyon hangsúlyosan” mutatják, hogy cselekedni kell – tudatták. 

A bizottság két előzetes jelentést állított össze. Az egyikben az orvosi, egészségügyi vonatkozású megállapításokat foglalták össze, kiemelve, hogy

a homoszexualitás nem betegség, és ezért nem is kell kezelni. A szexuális orientáció külső hatásra bekövetkező változása felettébb valószínűtlen, az erre irányuló kezelések viszont egyértelműen negatív hatásúak a jelentés szerint.

A másik jelentésben az ügy alkotmányjogi vetületét tekintették át. A többi között kiemelték, hogy a büntetőjogban is rögzíteni kell a konverziós terápia alkalmazásának tiltását.  

Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint a bizottság végső, összefoglaló jelentését várhatóan augusztus végén hozzák nyilvánosságra.
 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300