Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Már a hangerő is a múlté, de ez senkit nem tántorított el a bulizástól – Ilyen volt a szombat a Deja Vu Fesztiválon
Művház 2019. június 9. 19:59

Már a hangerő is a múlté, de ez senkit nem tántorított el a bulizástól – Ilyen volt a szombat a Deja Vu Fesztiválon

Képriport
Szombat estére is teljesen megtelt a Postás-pálya, az idei Deja Vu Fesztivál második estéjén talán egy kicsit még többen buliztak, mint pénteken. A nagyszínpadon a magyarok után az East 17, Sterbinszky Károly, a Sylver és a 2 Unlimited vezényelte a csapatást, aztán hajnalig szegedi dj-k játszottak lakosságbarát hangerőn. Mindezközben a partysátorban egy hazai legenda is fellépett.

Valamikor a kilencvenes évek közepén három mindenek felett álló fiúegyüttesért rajongtak a magyar és az európai tinilányok: a Take That és a Backstreet Boys mellett az East17 volt a harmadik. Ha akkor valaki elhozta volna őket Szegedre, az a minimum, hogy tanítási szünetet kellett volna elrendelni a középiskolákban a tömeghisztéria miatt.

Fotó: Szabó Luca

Több mint 20 évvel később azért már más a helyzet: a Deja Vu Fesztivál középső napján fél óra jutott a srácoknak, ami ennek fényében először kevésnek tűnt, aztán kiderült, hogy éppen ideális: ennyibe pont belefért az összes slágerük (az It's Alright, a Let It Rain, a Thunder stb.) kínos üresjáratok nélkül. Ebben a fél órában pedig az összes kisgyerekes anyuka újra gimnazista tinilánynak érezhette magát. (Abba, hogy az eredeti tagok közül ki van még benne az együttesben és ki nincs, meg miért és hogyan, itt nem megyünk bele, aki gondolja, itt tájékozódhat).

Az East 17 után Sterbinszky kapta meg egy órára a nagyszínpadot, hogy lejátssza az összes olyan klubslágert az ezredforduló környékéről, amit annak idején ő és még a fél világ játszott Ibizától Tokodaltáróig. Ezt meg is tette becsülettel, és ismét kiderült: a Gríszkétezret egész egyszerűen képtelen megunni a Deja Vu közönsége.

Fotó: Szabó Luca

Károly után a Sylver kapott háromnegyed órát, ami meg pont, hogy soknak tűnt, annak jegyében, hogy a legedzettebb nosztalgiahuszárok sem nagyon tudnak mondani tőlük két dalnál többet, ez a háromnegyed óra viszont elég volt arra, hogy megmutassák, van még azért ott, ahonnan a Turn The Tide jött.

Az este legnagyobb buliját persze az utolsó fellépő, a 2 Unlimited csinálta, ami nem is volt meglepő: az elmúlt néhány évben többször is jártak Szegeden, annak idején ugyanitt, a Postás-pályán is felléptek már, és minden alkalommal tökéletes eurodance-csapatást adtak elő.

Fotók: kmn

Feszes, energikus, kirobbanó hangulatú volt a koncertjük most is, benne az összes slágerükkel, amiket tényleg csak az nem ismer, aki vagy még nem élt a kilencvenes évek közepén, vagy azokat az éveket egy hangszigetelt barlangban töltötte, valahol a Marson. Nem volt annyira erős, mint a legelső, tényleg hibátlan fellépésük a Deja Vu-n, de így is jó volt. Megmagyarázni nehéz, de a pénteki és a szombati fellépők közül összességében ők hozták vissza legmellbevágóbban a kilencvenes éveket.

A koncertek után aztán harmadára esett vissza a hangerő a nagyszínpadon a környékben lakók nyugalmának érdekében, így az éjféltől hajnalig tartó afterparty lemezlovasainak fel volt adva a lecke: úgy kellett maradásra, sőt bulizásra bírniuk az embereket, hogy tíz méterre színpadtól kényelmesen lehetett beszélgetni, ami nem éppen a legideálisabb állapot a csapatásra. Mivel pénteken még nem volt ilyen drasztikus hangerőszabályozás, meg voltam győződve, hogy fél órán belül senki nem lesz a színpad környékén, de tévedtem: Nacsa, Toka és Kasza Tibi (nem az énekes tévés, hanem a dj) simán vették az akadályt és még hajnal háromkor is egész sokan táncoltak a mindenféle retroslágerre.

Közben a partysátorban a kilencvenes évek és a komplett magyar dance-kultúra egyik meghatározó lemezlovasa, egy túlzás nélküli valódi legenda, Tommyboy játszott. Így aztán volt oka a nosztalgiázásra azoknak is, akik húsz-huszonöt éve nem a Tisza Gyöngyébe, vagy a SZOTE Klubba szerettek járni, hanem a Sing-Singbe, a legendás, délelőttig tartó Dancemixekre. Vagy a Vasdisznóba, hogy mást ne mondjak.

Tommyboy persze alkalmazkodott a fesztivál stílusához, és nem elsősorban mondjuk a House Matic Classics című csodálatos mixalbumának zenei vonalát játszotta, hanem kettővel populárisabb vonalon mozogva, acapellákkal teletűzdelve játszott húzós klubzenét. A Gríszkétezer persze itt sem maradhatott el, de valahogy, ha ő játssza, az emberben egész más emlékek tolulnak elő, mint ha bárki más teszi ezt. Igen, elfogultak vagyunk vele szemben, egész egyszerűen azért, mert azok közé a lemezlovasok közé tartozik, aki ha annak idején nem azt, és úgy csinálja, amit, akkor most talán Deja Vu Fesztivál sem lenne, nem csak a Partfürdőn, vagy a Postás-pályán, de sehol. 

A miértek részletesebb taglalásától mindenkit megkímélünk, a szervezőknek viszont innen üzenem, hogy ha már Tommyboy, akkor baromi jó lenne Budaitól is hallani egy classic szettet Szegeden. De adjatok neki három órát legalább!

Az ingyenes buszozás lehetőségét ezen az estén sem sokan választhatták a bulizás helyett: amikor hajnal négykor véget ért az este, még sokszáz ember volt a Postás-pályán.

Amikor pedig ezt a szöveget a drága olvasó olvassa, már javában tart a Deja Vu harmadik, utolsó estéje, úgyhogy ott találkozunk, holnap pedig hozunk ismét egy rakás képet az ugrálós multbarévedésről. A szombatiakat itt és itt találja. Ha pedig arra kíváncsi, milyen volt a péntek, az itt van.

kmn

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: dance Deja Vu Fesztivál fesztivál koncert nyár zene