Túl a városon 2019. június 8. 09:15 Forrás: atv.hu

Meghalt az ország egyik legismertebb séfje, Benke László

70 éves korában elhunyt Benke László, többszörös világbajnok magyar mesterszakács és mestercukrász – tudta meg az atv.hu.

1966-ban a Szabadság Szállóban hidegkonyhafőnök, ezután a Tihanyi Motel, majd a Gundel Étterem séfhelyetteseként munkálkodott. 1971-ben a Sylvanus Szálló konyhafőnöke. 1972-ben Párizsban a Magyar Ház séfjeként dolgozott, majd hazatérése után, 1974-től a Gundel Károly Vendéglátóipari SzK és SzKI tanára volt 18 évig, ahol "Kiváló pedagógus" kormánykitüntetéssel ismerték el. 1979-ben újra tanulni kezdett, aminek eredménye lett a mesterszakácsi, 1980-ban pedig a mestercukrászi vizsgája.

1980-ban a Vendéglátó Főiskola áruforgalmi szakán végzett. 1981-ben Hollandiában dolgozott. 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián a regionális csapat vezetőjeként megnyerte a nemzetek nagydíját. 1992-ben Mátyás Király Éttermet üzemeltette, melyet a "Legjobb Étterem" címmel tüntettek ki – olvasható a Wikipédia oldalán. 1996-ban megkapta a Magyar Gasztronómiai Szövetség életműdíját. 1998-ban a "Chaîne des Rôtisseurs" lovagja. 2000-ben szakácskönyvet adott ki, ezen kívül több szakácskönyv szerzője is. Benke Lászlónak hosszú ideig saját főzős műsora is volt az ATV-n.

A mesterszakács évek óta különféle betegségekkel küzdött. Áprilisban ismét kórházba kellett mennie, mert rosszullétek gyötörték.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: elhunyt Benke László mesterszakács