Hirdetés
Színes 2019. június 6. 22:46 Forrás: MTI

Madonna szerint őt is szexuális ajánlatokkal zaklatta Harvey Weinstein

Az énekesnő egy interjúban arról beszélt, hogy amikor 1991-ben együtt dolgozott a producerrel, az szexuális ajánlatokat tett neki, és átlépte a határokat.

Hollywoodot 2017-ben megrázta Harvey Weinstein filmmogul szexuális zaklatási botránya, ami elindította a munkahelyi zaklatások elleni Time's Up! elnevezésű mozgalmat és a metoo-jelenséget. Számos színésznő vádolta meg a producert azzal, hogy hatalmával visszaélve szexuálisan zaklatta, kihasználta őket, sőt többen szexuális erőszak miatt is feljelentést tettek ellene.

Madonna a legutóbbi (és az egyik legnagyobb) sztár, aki a nyilvánosság előtt beszélt a vele történtekről, ugyanakkor jóval később állt előt a történetével, mint a többiek, akiket Weinstein állítólag zaklatott.

„Mikor együtt dolgoztunk, Weinstein szexuálisan hihetetlenül kihívóan viselkedett”

– mondta a The New York Timesnak, ami szerdán hosszú cikket szentelt a sztár pályafutásának.

A napilap cikkét idéző BBC News emlékeztetett arra, hogy a színésznő és énekesnő 1991-ben a Madonnával az ágyban című dokumentumfilm készítése során került kapcsolatba Weinsteinnel, akinek filmvállalata a produkció forgalmazója volt.

„Nős volt, és engem természetesen egyáltalán nem érdekelt” – mesélte Madonna a lapnak, hozzátéve, tisztában volt azzal, hogy Weinstein egy csomó nővel így viselkedett, akit a szakmából ismert.

„Mindannyian úgy voltunk vele: Harvey azért teheti meg, mert olyan nagy a hatalma, annyira sikeres és a filmjei olyan jól mennek, hogy mindenki vele akar dolgozni, tehát az embernek ezt el kell fogadnia”

– mondta.

Weinsteint a szexuális zaklatási ügyek miatt 2017-ben kirúgták produkciós vállalatából, és New Yorkban szexuális erőszak miatt emeltek vádat ellene. Májusban stúdiója egykori alkalmazottaival és áldozataival 44 millió dollár értékű kártérítési egyezségre jutott, de a bűnügyi perének előkészítése és számos ellene indított polgári per továbbra is folyamatban van.

Madonna a The New York Times cikkében arról is beszélt, megkönnyebbült, hogy a hatóságok fellépnek Weinstein ellen.

„Mikor megtörtént, azt gondoltam: végre. Nem kárörvendtem, mert nem fogok örülni senkinek a veszte miatt. Szerintem az egyébként sem jó karma. De jó volt, hogy egy olyasvalakit, aki annyi éven át visszaélt a hatalmával, elővesznek és felelősségre vonnak”

– mondta Madonna.

(Fotó: MTI/AP/Invision/Rich Fury)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Harvey Weinstein Hollywood metoo szexuális zaklatás The New York Times zaklatás Madonna film mozi popsztár zene