Túl a városon 2019. június 6. 12:22 Forrás: index

Nincs semmi meglepő, ismét kiderült, hogy hazudott a közmédia

A Kúria döntése értelmében az M1-nek 26 híradójában kell lehoznia alkalmanként 6 helyreigazítást ezért, mert valótlanságokat terjesztettek Czeglédy Csabáról.

Az M1 Híradó állítása szerint a korábban az MSZP, jelenleg a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló vállalkozó korábban több ezer diákot és felnőttet károsított meg több százmillió forint összegben. Az erről szóló hírt a közmédia napokon keresztül leadta, ezért a bíróság arra hivatkozva, hogy az M1-nek közszolgálati médiaszolgáltatóként nagy a felelőssége a nyilvánosság tájékoztatásában,  kötelezte az M1 Híradót, hogy a 2017 őszén leadott hírekkel egy időpontban adja le az adott napi hírre vonatkozó helyreigazítását. – írta az Index. 

A Kúria közleményéből kiderül, hogy a bíróságnak azzal volt baja, hogy a Híradó "közel ezer", "több mint ezer", illetve "több ezer" megfogalmazásával szemben legfeljebb néhány tucat, majd néhány száz igényt érvényesítő személyről merült fel adat. És mivel ez a különbség nagyságrendinek tekinthető, a Kúria nem fogadta el, hogy a különbségnek a felperes személyének megítélése szempontjából nincs jelentősége.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: hazugság híradó ítélet Kúria M1