Szegeden 2019. június 5. 07:52

Uniós választás után: elmaradt a populista forradalom

Mivel Orbán Viktor szívesebben vacsorázik Angela Merkellel, mint Matteo Salvinivel, ezért valószínűleg mindent el fog követni annak érdekében, hogy a Fidesz továbbra is az Európai Néppártban maradjon, ám ehhez komoly feltételeket szabnak majd neki – hangzott el többek között a Transparency International Magyarország vitafórumán a Grand Caféban.

Óvatos optimizmust fogalmaztak meg az Európai Unió jövőjével kapcsolatban a panelbeszélgetés részvevői az uniós választások eredményének elemzésekor. Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója például kifejezetten örömtelinek tartja, hogy az uniós választást követően továbbra is a centrista pártok alkotják az Európai Parlament kétharmadát, a nagy áttörésben bízó populisták viszont csak három százalékkal harmincról harmincháromra tudták növelni képviselőik számát. A centrista erők között viszont egy bizakodásra okot adó átrendeződés kezdődött, hiszen a fiatal szavazóknak köszönhetően megerősödtek a zöldek és a liberálisok.

Erősebb lehet az új Európai Parlament

Az új EP-nek ráadásul nagy legitimitást ad az, hogy soha ennyi szavazó nem járult az urnákhoz eddig, ami igaz Magyarországra is, igaz, mi elmaradtunk az uniós átlagtól – mondta Varga András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója. Azok a pártok szerepeltek szerinte jól idehaza és külföldön is, amelyeknek volt víziójuk az unió jövőjéről, és a várakozásokkal ellentétben nem a migráció volt a legfontosabb kampánytéma a tagországok többségében. Magyarország persze kivétel, itt a kormány hihetetlen elánnal mosta az emberek agyát, ami visszafordíthatatlannak tűnő folyamatokat indított el a társadalomban – vélte Tóth Judit, aki Szegedi Tudományegyetem jogi karának alkotmányjogi tanszékét vezeti.

(fotók: Szabó Luca)

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója erőt vár az új összetételű Európai Parlamenttől és az uniós intézményektől. Olyan kormányokkal szemben ugyanis, amelyek korruptak és a jogállam leépítésében élen járnak, komoly intézkedéseket kell hozni. Jó jel, hogy a magyar kormány máris meghátrálásra kényszerült, így felfüggesztette a közigazgatási bíróságok felállítását. A szegedi születésű Tóth Csaba, aki a Republikon Intézet stratégiai igazgatója az egészen elképesztő politikai mozgásokra hívta fel a figyelmet, hiszen néhány hónap alatt felépített pártok szerepeltek nagyszerűen, tradicionális politikai formációk csuklottak össze. Nagy volt a mozgás például Szlovákiában, Romániában, Spanyolországban és Franciaországban.

Kapunk majd pénzt? Persze!

Tóth Judit azonban emlékeztetett arra is, hogy bizonyos választási anomáliákkal keveset foglalkoztunk eddig, így a kettős szavazás, a gyanús mozgóurnás megoldások főleg Magyarországon arra engednek következtetni, hogy a kormánypárt minden eszközt felhasznált annak érdekében, hogy minél nagyobb arányban nyerje meg a választásokat. Ezzel azonban nem ment sokra Orbán Viktor, hiszen nem ő, hanem az általa sokat kritizált francia elnök, Emmanuel Macron lett a mérleg nyelve, hiszen a liberálisok nélkül nem lehet megválasztani az Európai Bizottság elnökét. Valószínűleg kemény alkuk zajlanak a háttérben, és Tóth Csaba szerint Orbán most azért küzd, hogy C kategóriás kormányfő maradhasson az EU-ban, bár korábban legalább a B kategóriás minősítést tűzte ki célul.

A beszélgetésen felmerült az a kérdés is, hogy kell-e az uniós pénzcsapok elzárásától tartania a magyar kormánynak. Krekó Péter szerint nem feltétlenül lenne jó megoldás ez, ugyanis leginkább a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegek járnának rosszul, a NER oligarchák pedig már jól működő vállalkozásaikból tovább gazdagodnának. Egészen elképesztő adat is elhangzott a beszélgetésen.

A leggazdagabb magyarrá avanzsált Mészáros Lőrinc hatalmas vagyonának kétharmadát uniós forrásokból szerezte.

Amennyiben Magyarország csatlakozna az európai ügyészséghez, akkor is csak utólagos nyomozások folynának, ezért a korrupcióból származó pénz már nehezen lenne visszaszerezhető. Ahogy Ligeti Miklós fogalmazott: amíg van ellopható pénz, addig el is fogják azt lopni.

Orbán mindent megtesz azért, hogy ne induljanak eljárások

Varga András azonban fontosnak tartaná az európai ügyészséghez tartozást, hiszen a társadalom igazságérzetét erősítené. Krekó Péter ehhez hozzátette, hogy a magyar társadalom azokat fogadja el teljesen bűnösnek, akik ellen eljárás indul, ám a magyar ügyészség folyamatosan blokkolja ezeket, ha a kormányhoz közel álló oligarchákról van szó. Nem csoda, ha Orbán Viktor minden esetben, amikor az országházban az ellenzék a korrupciót kéri rajta számon, azt mondja: Nyugodtan tegyenek feljelentést. Jól tudja, hogy Polt Péter ügyészsége megálljt parancsol minden olyan ügynek, amely kínos helyzetbe hozná Orbán párttársait, barátait vagy a családtagjait. Magyarországon a korrupciót politikai bélyeggént kezelik, holott már Romániában is létezik olyan független korrupcióellenes hivatal, amely párthovatartozástól függetlenül vizsgálja a gyanús ügyeket, és juttat börtönbe minden oldalról politikusokat.

Krekó Péter szerint Orbán Viktor mindent el fog követni annak érdekében, hogy a kormányzópárthoz közel álló személyek ellen ne indulhassanak büntetőeljárások, ugyanis ez a NER végét jelenti. Európában azért figyelik és kritizálják egyre erősebben a Fideszt, mert itt nem csupán ellopják az uniós források jelentős részét, de ebből a pénzből tartják fenn a jogállamiságot leépítő struktúrákat, ami az EU minden alapelvét sérti. A keleti nyitás szerinte azért fontos Krekó szerint Orbánnak, mert számol az uniós források részleges vagy teljes megvonásával, ezért főként kínai és orosz támogatásra építené a magyar politikát, ha ez bekövetkezne. Orbán viszont tudja, hogy számára sokkal több haszonnal jár, ha Angela Merkellel vacsorázik Brüsszelben, mint Matteo Salvini, olasz populista politikussal. Előbbitől ugyanis befolyást és pénzt kaphat, utóbbitól viszont csak hangzatos ígéreteket.

Szincsok György

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: EP-választás Európai Parlament Fidesz Grand Café Krekó Péter Mészáros Lőrinc NER Orbán Viktor támogatás Transparency International Magyarország Ligeti Miklós Republikon Intézet Tóth Csaba Tóth Judit Angela Merkel Nemzeti Közszolgálati Egyetem