Hirdetés
Hirdetés
Művház 2019. május 31. 20:07

Bécs és Budapest nélkül Hollywood soha nem lett volna ilyen

Szarajevó módszeres szétlövéséről szól a vajdasági Zentáról származó fiatal filmrendező, Kovács István Ostrom című filmje. A Diák Oscar bronz-fokozatát elnyerő Magyarországon élő filmessel a 3. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál negyedik napján Vágvölgyi B. András beszélgetett.

Hirdetés

Vágvölgyi B. András már azért is legenda lenne, mert legújabb kori magyar sajtótörténet egyik legprogresszívebb lapjának, a Magyar Narancsnak a megszületését segítette, és évekig főszerkesztője volt.

Vágvölgyi B. utóbb filmrendező lett, így szakmai minőségben is kérdezte Kovács Istvánt, aki a délszláv háború kitörésekor mindössze hatéves volt, és elmondása szerint sem ő, sem családja nem volt életveszélyes helyzetben. A harcok ugyanis nem a mai Szerbia területén zajlottak. Szerbia éppen az agresszor volt – tette hozzá.

A szarajevói vérengzés egyik epizódjáról egy kiskunfélegyházi, évek óta használaton kívüli laktanya szolgált forgatási helyszínűl. (Ideális volt – tudtuk meg.)

Az alacsony költségvetésű rövidfilmet mindössze négy napig forgatták bosnyák színészekkel, aki ellentételezés nélkül vállalták a munkát. Bonyolította a helyzetet, hogy a film nyelve szerb-horvát volt, ám a rendező angolul instruálta színészet.

(Saját bevallása szerint egyszerűen nem tud olyan jól szerbül, hogy ezen a nyelven vállalhatta volna a kommunikációt.)

A két beszélgetőpartner remekül egészítette ki egymást. Vágvölgyi lényegre törően tette fel kérdéseit. Szarajevói több hónapos ostromában közel 10 ezren haltak meg, és egyöntetűen úgy vélekedtek: furcsa ostrom volt, mert a támadók valójában nem akarták elfoglalni a várost. Kovács filmje egy, a városban élő nő története, aki a teljesen ellehetetlenülő körülmények között igyekszik megőrizni emberi és női mivoltát. Mosakodni szeretne, akkor, amikor nincs víz. A film arról szól: hogyan szerez magának – életveszélyt is vállalva – vizet.

A dél-szláv háborúnak nem alakult ki a filmes szubszüzséje – válaszolt a rendező a moderátor kérdésére. Vagyis nem alakult ki olyan filmes tematikája mint például a második világháborúról vagy a vietnámi háborúról szóló mozgóképeknek. Az okokat kutatva elhangzott: a borzalmakról készített sok dokumentáló filmes nyersanyag is akadálya ennek. Ám ezen túl az is, hogy ki készítenék ezek a filmeket? A szerbek és a horvátok ideológiai és politika meggondolások miatt nem. A bosnyák filmgyártásban pedig egyszerűen nincs pénz – hangzott el.

Mindenképpen nagyjátékfilmet szeretne készíteni Kovács az Ostrom című rövidfilmből, amelynek részletei, a megvalósulás lehetősége egyelőre nem körvonalazódik – derült ki a beszélgetésből.

Két könyvről hárman: Szabó Gábor, Muszatics Péter és Kolozsi László

Szabó Gábor szerepe egészen egyedi ezekben a napokban Szegeden. Ő a filmfesztivál zsűrijének elnöke, ám pénteken nem ebben a minőségében láthattuk. Filmeskönyv – Hogyan kommunikál a film című, elsőként 2002-ben megjelent kötetének megszületési körülményeiről kérdezte Kolozsi László filmesztéta. Kiderült, hogy annak idején hiánypótló műként született meg a mára alapművé vált Filmeskönyv.

Egy amerikai egyetemi filmes tankönyv fordítása közben jött az ötlet, hogy megírná a maga verzióját a filmkészítésről. Az amerikai munkát katedraszemléletűnek érzékelte, több fejezetet hiányolt belőle, és egyes megállapítását és gondolatmenetét túlhaladottnak értékelte.

Ez mind-mind abba az irány mutatott: írja meg a maga tankönyvét.

A filmes alapnyelvvel tisztában kell lennie a mozgóképet készítő pályakezdőnknek – leginkább ez volt a kiindulópontja Szabó Gábornak, amikor elhatározta, hogy megírja a Filmeskönyvet. Szerinte az operatőrnek – ő az egyik legkiválóbb – egyszerre kell két lábbal a földön állni, ám közben tudni kell álmodni is. Ha ezt a kettőt sikerül egyensúlyba tartani, akkor jó munkát adhat ki a kezéből az operatőr –fogalmazta meg.

Szabó Gábor, a Filmeskönyv szerzője.

Miért voltak a maguk idején elképesztően sikeresek Hollywoodban az osztrák és magyar filmrendezők? – tette fel a nem röviden megválaszolható kérdést Muszatics Péter. Erre egy egész könyvvel felelt, amely tavaly jelent meg Bécs, Budapest Hollywood címmel. Muszatics az 1920-as, 1930-as és 1940-es évek Hollywoodára fókuszált kérdésfeltevésekor. A válaszhoz két irányból közelített.

A Monarchiában óriási műfaji karriert befutó operett volt az egyik kiindulópont. Az operett történetmesélése, dramaturgiája lett az alapja a hollywoodi típusú filmeknek. Az első világháború után az egykori Monarchiában élő művészek sokasága emigrált, közülük sokan bukkantak fel hamarosan Hollywoodban.

(Ha nincs a háborús katasztrófa, akkor ezek az alkotók maradtak volna Bécsben és Budapesten. De tudjuk, másként történt.) A Monarchiában élők számára civilizációs katasztrófa volt az egykori európai birodalom felbomlása – jelezte Muszatics Péter.

A Monarchiából érkező művészek hozták azt a nézői igényeket telibe találó, azokat kiszolgáló, happy endre végződő dramaturgiát, amely évtizedekre meghatározta, milyen lesz az amerikai álomgyári filmek alapszerkezete. Muszatics Kolozsi Lászlóval beszélgetve két rendező nevét emelte ki. Erich von Stroheim az egyik, Ernst Lubitsch a másik. Érdekes módon mindketten megrendezték Lehár Ferenc Víg özvegy című operettjének filmes változatát, egymástól jócskán különböző felfogásban. Kettőjük közül hollywoodi értelemben Lubitsch lett a sokkal sikeresebb, amit Muszatics Péter engedékenyebb rendezői felfogásával és az amerikai igényeket jobbak kiszolgáló alkotói alapállására vezetett vissza. Vele szemben Erich von Stroheim jóval kevésbé volt kompromisszumkész.

Az amerikai filmes álomgyári tendenciákat talán az a tény mutatja meg legszemléletesebben, hogy Lubitsch legnevesebb tanítvány Billy Wilder lett, aki Hollywood emblematikus rendezője lett, tucatnyi filmet készítve a megadott sémák szerint. Már utaltunk rá, hogy mi köze egymáshoz a monarchiabeli operettnek és a hollywoodi filmes gondolkodásnak, amihez Muszatics még egy fontos adalékot megemlített. Az operett valamit nagyon képes megérinteni hallgatójában-nézőjében. Angolul human touch, emberi érintésnek nevezzük ezt a nagyon nehezen meghatározható művészeti hatást. Egy dolgot biztosan tudunk róla: hat és működik.

A hagyományos hollywoodi filmes gondolkodás megváltozásának határköve 2001. szeptember 11-e volt. Olyan szemléleti fordulat következett be az amerikai filmkészítésben, amely a legerőteljesebb módon érezteti hatását a mai napig. A történetek boldog zárlata, a „jók elnyerik jutalmukat, a rosszak pedig bűnhődnek” – a 9/11-es fordulópont óta nem érvényes. Jól látjuk ezt az azóta eltelt közel két évtized amerikai és nem amerikai filmet nézve.

A pénteki nap zárásként ismét három helyszínen vetítenek/vetítettek nagyjátékfilmeket. A Délvidék Házban a Facades-t, amely Belgiumból érkezett. A Belvárosi Mozi Csőke-termében az 1989-ben készült legendás Meteo című filmet mutatják be, amelynek operatőre Szabó Gábor. A Széchenyi téren a Bánk bán című operafilmet (2002), amelynek operatőr Zsigmond Vilmos volt, rendezője pedig Káel Csaba. Az abban az időben rekord költségvetéssel készült film ma is megérdemli figyelmünket.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Szabó Gábor Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés