Művház 2019. május 31. 09:05

Szegeden mindig nagyon kedves emberekkel találkozom

Összesen 14 nagyjátékfilmet forgatott Jancsó Miklóssal, és mintegy 60 film operatőre volt. Kende János 2003-ban fényképezte utolsó filmjét, azóta tanít, és nagyon élvezi ezt a munkát. Munkásságáért Magyarország valamennyi művészeti díját megkapta. Idén ő a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál életműdíjasa.

– Épp, hogy csak befejezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1965-ben, amikor Jancsó Miklós a 60-as évek nagy sikerei, az Így jöttem, a Szegénylegények, a Csillagosok, katonák után addigi, tapasztalt operatőre helyett a fiatal Kende Jánosra bízta a Csend és kiáltás című, ötödik játékfilmjének fotografálását. Hogyan sikerült bekerülnie Jancsó mellé?

– Fiatal értelmiségiként olyan körökbe jártam, ahol a magyar művészeti élet krémje megfordult. Ott ismerkedtem meg Miklóssal, de a közös munkához az is kellett, hogy Ragályi Elemért behívták katonának, ezért a Csend és kiáltás operatőrének engem kért fel Jancsó. Volt azonban már közös munkánk előtte, hiszen a diplomamunkám, a 7 perces Jelenlét is közösen készült’65-ben. Ez az olaszliszkai zsinagógáról szól, és ennek lett később a második és harmadik része is.

– Ez egy hosszú rendező-operatőr kapcsolat kezdete volt. Milyen volt a munka Jancsó Miklóssal

– Ismert, hogy Hernádi Gyula és Jancsó Miklós együtt írták a forgatókönyveket. A filmek forgatását egy 3-4 hónapos előkészítő munka előzte meg, ami úgy nézett ki, hogy Hernádi és Jancsó beültek egy kávéházba, és dolgoztak az anyagon. Amikor tehettem, beültem melléjük, és figyeltem. Amikor elkezdtük a forgatást, már képben voltam, ami nagyon fontos volt az ilyen jellegű filmeknél. Technikailag ki kellett találni a snitteket, alkalmazkodni kellett a körülményekhez. Kezdetben olyan kamerával dolgoztunk, amelyen csak néhány percnyi film volt. Később szereztünk egy olyan kamerát, amelyre már 12 perc anyag is ráfért. Ez látszik is a Jancsó-filmek snitthosszúságain. Közben a kamerát egy daru segítségével néhány méter magasba tudtunk emelni, így a lehetőségeim nagyon kiszélesedtek. Később megjelent a kontroll monitor, amelyben láttuk a kamera képét, így nem akkor szembesültünk a végeredménnyel, amikor előhívtuk a filmet. Egyébként ezek a technikai újítások a mostani filmfesztiválon bemutatott Szerelmem, Elektra című filmben érhetők tetten leginkább. És még egy kis kulisszatitok: Jancsó mindig használt utószinkront, ami szintén nehezítette a stáb feladatát.

Fotók: Szabó Luca

– Rengeteg nemzetközi produkcióban vett részt, hiszen közel 60 nagyjátékfilmet forgatott, ezek közül sokat külföldön. Milyen tapasztalatokat szerzett ezek alatt?

– Voltak nagyon jó élmények, és kevésbé felemelő pillanatok. Egyik utolsó filmemet például Brazíliában forgattam a náci háborús bűnös Jozef Mengele elfogásáról. Még a forgatókönyvet sem tudtam elolvasni, olyan váratlanul kellett elutaznom a helyszínre. A főszereplő Charlton Heston volt, aki már akkor is elég öreg volt, így szövegét nem tudta megjegyezni, így nagy táblákat tartottak elé, ahonnan olvasta a dialógusokat. Borzasztó filmet készítettünk, úgyhogy ez volt az egyik döntő érv amellett, hogy nem vállalok több operatőri munkát.

– És mi volt a másik érv?

– Az, hogy már nem inspirált ez a tevékenység. Már nem élveztem a munkát, és csak a pénz kedvéért nem akartam tovább csinálni, pedig voltak felkéréseim.

– 1994-től a Színház - és Filmművészeti Egyetem oktatója, 1999-2004 között az operatőri tanszék vezetője, 2004-2006 között a Film és TV főtanszék vezetője. 2003 óta kizárólag tanít. Ezt a munkát élvezi?

– Nagyon. Eddig mintegy 35 ifjú és már kevésbé ifjú operatőrt oktattam, közülük többen itt vannak a fesztiválon is. Megmutatom nekik, hogy én hogy csinálom, aztán hagyom, hogy ők is próbálkozzanak. Én Sára Sándor mellett voltam segédoperatőr, és rengeteget tanultam tőle annak ellenére, hogy hivatalosan soha nem volt a tanárom.

– Most életműdíjat kap a szegedi Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon. Milyen emlékek fűzik a városhoz?

– Sokat utaztam életemben, amit nem mindig élveztem, de ide mindig szívesen jöttem. Amikor a Tisza Szálló megnyílt a Belvárosi Mozi mellett, én voltam az egyik első vendég. Forgattam is Szegeden, ugyanis én voltam a Szerelem második vérig című film operatőre. Ami mindig megragadott Szegedben, hogy itt mindig nagyon kedvesek az emberek. Ha érdeklődök, mi, merre van, nagyon szívesen útbaigazítanak az itteniek. A kitüntetés nagyon megtisztelő számomra, és már eddig sokan gratuláltak. Az igazi öröm számomra mégis a családom, hiszen 77 évesen kilenc fiú unokám van. Velük minden karácsonykor készítünk egy közös fotót, ezeket a képeket mutatom mindig legszívesebben a barátaimnak.

Szincsok György

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: életműdíj filmfesztivál interjú Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál film Jancsó Miklós Kende János operatőr