Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2019. május 30. 15:30

Tavaly bemutatták Lázárnak azt a mezőhegyesi wellness-t, amiről nem tud

Bizonyára csak félreértés történt az ügyben, ami kapcsán azt mondta a miniszterelnöki megbízott, hogy a mezőhegyesi ménesbirtok „egy mintagazdaság, nem wellnessközpont”.

Merthogy a ménesbirtokra tervezett rekreációs részleg szaunákkal, fitness-teremmel és masszázs-részleggel már a Lázár Jánosnak januárban bemutatott tervek között is szerepelt.

A ménesbirtok honlapján január 24-i keltezéssel olvasható az erről szóló bejegyzés, és Lázár maga is posztolta a Facebookon a DAW Építész Stúdió tekintélyes és nagyratörő terveit, tehát nem mondott igazat, amikor a ménesbirtokot csak mintagazdaságként emlegette. 

A Nonius Hotel és egy másik épület közé tervezett modern rendezvényközpont alagsora. A 2018-ban bemutatott fejlesztési terv 43. oldalán. Pont olyan, mint egy wellness-központ (forrás: DAW Építész Stúdió)

 

A miniszterelnöki biztosnak azért kellett ezt mondania, mert a Népszava kitúrt egy közbeszerzési ajánlattételi felhívást, amiben 800 millió forint keretösszegért terveztettek volna többek között golfpályát, kisvasút-felújítást, négycsillagos szállodát és wellness-központot a mezőhegyesi ménesbirtok és tangazdaság területére.

Félő, hogy tehát csak egy erősnek szánt mondat – „egy mintagazdaság, nem wellnessközpont” – miatt bukják a mezőhegyesi mezőgazdasági iskola diákjai és a ménesbirtok lovasai a wellness-központot. Ez pedig szomorú lenne, már csak azért is, mert a Nonius Hotel négycsillagosra fejlesztése is megnehezül így.

Egyébként kíváncsiak lettünk volna, hogy a 800 milliós forintba kerülő terveket vajon mennyi pénzből lehetne megépíteni. Nyilván milliárdokba, hiszen az uszoda, sportcsarnok és rendezvényház önmagában sokmilliárdos tételt jelent. 

Akárcsak a lakiteleki népfőiskola esetében, ahol már most 25 milliárd forintos beruházásról beszélnek. Igaz, ott nem szégyellik a wellness-központ építését.

Lázár János egyébként a ménesbirtok fejlesztésének tavalyi bejelentésekor azonnal azt nyilatkozta: több fázisban tervezik megvalósítani, és mindenképpen az iskola felújításával kezdenék a sort.

Nehéz napok

Lázár Jánosnak nincsenek könnyű napjai, hetei, hónapjai. Múlt héten hűtőmágnes osztogatásán kapták, nemrég kiderült, hogy a miniszterelnöki megbízottként felügyelete alatt álló tramtrain-beruházásban fel kell szedni a Hódmezővásárhely és Szeged között már lefektetett síneket, most pedig a mezőhegyesi ménes körül röpködnek a golfpályák, kisvasutak és wellness-részlegek.

Korábban a mások mellett, de mégiscsak résztulajdonába vett batidai vadászház/vadászkastély útja okozott nehézségeket, kiderült, hogy Szabó Bálint a fizetett provokátora Szegeden, lejáratta a szegedi Fidesz maradékát is, de azt is megtudtuk, hogy Orbán Viktor lekezelően beszél vele, kiment Bécsbe, a világ egyik legélhetőbb és legbiztonságosabb városába rettegni a bevándorlóktól, majd kinevezték dohányzásellenes biztosnak, de lassan egy éve semmilyen koncepciót nem tett le az asztalra. Bár díjazást ezért nem kap, egyfős titkárságot igen. Igaz, úgy nehéz is védeni a nemdohányzókat, hogy ismert jó kapcsolata Sánta Jánossal, a Continental-csoport vezérével, aki épp dohányban és trafikokban utazik. Eddigi legfigyelemreméltóbb kijelentése pedig még a nemdohányzók körében is megdöbbenést váltott ki.

A rendezvényközpontról is posztolt Lázár János még januárban:

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Lázár János Mezőhegyes mezőhegyesi ménesbirtok wellness

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés