Túl a városon 2019. május 29. 14:59 Forrás: MTI

Egymilliót és díjat kap a Szeged-Csanádi Egyházmegyétől a volt miniszter

Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, egykori emberminiszter a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke kapta idén a Báró Gelsey Vilmos-nagydíjat, az elismerést szerdán adták át a szegedi dóm Látogatóközpontban.

A 2014-ben alapított díjra és a nagydíjra olyan magánszemélyeket lehetett jelölni, akik a keresztény nevelés ügyéért, a magyar köznevelésért elkötelezett, kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok vagy gazdasági szakemberek. Az elismerésekkel a katolikus Szeged–sanádi Egyházmegye, annak Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete és az alapító, báró Gelsey Vilmos a társadalom számára fontos értékeket legnagyobb hatással közvetítő emberek megbecsüléséhez, példaképül állításához kíván hozzájárulni.

Balog Zoltán hangsúlyozta, a hit és az értelem összekapcsolódása, amely az egyházi oktatást, nevelést meg kell, hogy határozza, abban a biztos tudatban, van abszolút igazság.

Ez az igazság megismerhető és életünk alapjává tehető. Ha ezt át tudjuk adni, a relativizmus világában, akkor a legtöbbet tesszük a következő nemzedékért – mondta.

Hozzátette: számukra az oktatáspolitika nem lehet csupán az, hanem legalább annyira családpolitika, területfejlesztés, gazdaságfejlesztés, romapolitika és egyházpolitika a szó tágabb értelmében.

A 12 évnyi országgyűlési képviselői munka után tavaly református lelkészi szolgálatához visszatérő korábbi emberierőforrás–miniszter úgy fogalmazott, a díj ökumenikus jellege a magyar kereszténység egységét is szimbolizálja.

A szintén az ünnepségen átadott Báró Gelsey Vilmos-díjat Fedor Tibor, a Miniszterelnökség Egyházi Koordinációs és Kapcsolattartási Főosztályának vezetője kapta. Fedor Tibor 1985-ben szerzett jogász, majd 1992-ben történész diplomát. 1992-től különböző kormányszerveknél dolgozik. 1993 és 2011 között az egyházi ingatlanrendezés szakmai végrehajtását irányította.

Kis-Rigó László szeged–csanádi megyés püspök úgy fogalmazott, az idei díjazottak történelmi idők tanúi.Úgy fogalmazott:

Balog Zoltán az első vonalban, a nyilvánosság előtt, ellenszélben, néha nemtelen támadások ellenére állta a sarat.

Fedor Tibor ez utóbbiaknak nem volt kitéve, munkáját mindig áldozatos kötelességteljesítés jellemezte – mondta a püspök.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: díj Szeged-Csanádi Egyházmegye