Szegeden 2019. május 18. 18:52 Forrás: Szegedi Tükör

Szeged illata

Ugye, hogy illata van? Hogy Szegednek jó illata van! Minden zegzugának, és ha becsukott szemmel csorgok le a vízen a horgászladikkal, akkor is érzem, hogy ez a Maros, vagy már a Tisza. Ha belavírozunk a betonhajó mellé a tápai téli kikötőbe, akkor is érzem az iszap szagáról, hogy hol járunk. Hogy csuka vagy balin rabolt mellettünk. Mert annak is szaga van.

Ahogy a töltésen futok vissza a kajakedzésre, és már sokadik alkalommal lógom el a távot – most sem futottam el az első toronyig –, érzem a Sárga felől a füzek, a nyár, a lekaszált árvacsalán, a faluból érkező virágzó meggy illatát. És végre a vízitelephez érek, de már be sem megyek. Ott van szemben a büfé, kolbászzsíros kenyér mustárral. A málnaszörpnek olyan az illata, mint az íze, a kis magok mindig beszorulnak a fogaim közé. Köpködöm ki a magokat, ahogy a Kereszttöltésen már egy kis Babettával zötyögünk Tarján felé. A csomagtartón ülök, hólyagosra égeti a lábam a kipufogócső. Annak is szaga van.

Panelaszfalt gőzölög a Csillag téren, sült krumpli szaga elegyedik a pörköltével, mindenki mosolyog, színes ruhákban járunk, sosem halunk meg. Nincs még panelproli. Panelmindenki van. Orvos, tanár, melós, színész, diák, nyugdíjas és nagyon sok kismama, aki hol rosszul van a szagtól, hol kívánós az illattól.

A Korzó presszóban eszünk egy sarokházat, a Palánkban egy fagyit, másnap a Somogyi tejivóban egy tejberizst. Cimettel. A Mars–Marx–Mars téri piacon szaga van a kiscsibék papírdobozainak, a dinnyehegyek illatától megállíthatatlanul csorog a nyálam. És érzem a turistaszalámi illatát az élelmiszeripari főiskoláról.

Szaga van a szerelmi csalódásnak is a Háló és Jósika utcában. A Lila akác étterem első színes tévéjének mustáros hátszín szaga volt, amikor 1978-ban Argentína megverte Hollandiát a futball-világbajnokság döntőjében.

A Kálvária–Úttörő–Kálvária téren a nyárfák suhogva rántják fel a széttaposott éti csiga szagát. Ovis vagyok, ott gyűjtünk tücsköt, bogarat, és horzsoljuk fel térdünket a kavicsos sétányon.

Szaga van a klinikák sápadt, alagsori neonfényének, a szegedi taxis éjszakának, a gázolajos 10-es, 20-as busznak, ahol mindig azért sóvárgok, hogy egyszer én nyomhassam meg a sofőr helyett azt a kerek, világító ajtónyitó gombot.

A Royal Szálló és a Jégkunyhó bárszékeiből cigifüst emléke szusszan, az Új Hungária Szálló dolláros boltjának mennyei Kinder csokoládé illata van. A villamos csikorgásának meg gépzsírszaga, a 4-es tuja végállomásától rohanok a Kék Csillagba, kiskamasz vagyok. Ott állítólag tényleg kurvák vannak, de én csak szép, fiatal nőket látok. Vörös bársonyból szól a „Donkamízi”, Éva vermut és Triple Sec szaga terjeng.

A SZUE vizének kátrány, a Laposnak poros homok, a Tisza Gyöngyének éjszaka Impulse dezodor, nappal a strand felől tejfölös uborkasaláta illata van.

A nagyapám csellója mindig halászlészagúan sír, míg él.

Nincs idő, nincs panelproli. Panelmindenki van, akik úgy tudják, hogy belőlük bárki lehet.

Ez a szabadság illata.

Czutor Zoltán

(A jegyzet írója zeneszerző, szövegíró, énekes, tanár. A Belmondo együttes alapítója, énekese. Szegeden született, 1969. május 2-án. A város napján Szegedért emlékéremmel tüntette ki az önkormányzat.

Nyitóképünk a Fortepanról való.)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet Szegedi Tükör