Hirdetés
Szegeden 2019. május 15. 15:32

Párnakövekbe kerülnek a szőregi emléktáblák

Új iskolaigazgatók kinevezését véleményezte szerda délutáni ülésén Szeged közgyűlésének kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottsága, ugyanakkor döntött arról is, a szőregi Hősök terén lévő emléktáblákat külön-külön, a jelenleginél méltóbb környezetbe helyezik át.

Hirdetés

Bár évek óta a Szegedi Tankerületi Központ nevezi ki a helyi oktatási intézmények vezetőit, az önkormányzatnak, mint az ingatlanok tulajdonosának véleményezési joga van a pályázatok végső elbírálása előtt. A városi közgyűlés kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottsága ilyenkor következesen amellett a pályázó mellett foglal állást, akit a nevelőtestület és az alkalmazottak többsége támogat.

A múlt héten öt, míg ezen a héten két intézmény vezetői pályázatával kapcsolatban fogalmazott meg állásfoglalást a testület. A Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája esetében most Tóthné Bíró Zsuzsanna kinevezését támogatták a bizottság tagjai az ott dolgozók véleményét elfogadva, és ugyanilyen elv alapján támogatták Nemes-Nagy Katalin igazgatóvá választását a Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája esetében.

A szőregi Hősök tere térrekonstrukciója tette szükségessé az ott lévő, hat emléktáblát tartó emlékfal elbontását. Mint korábban megírtuk, a Hősök tere és környéke Szőreg legforgalmasabb része, hiszen itt fordulhatnak Újszentiván felé az autósok, vagy folytathatják útjukat Makó felé. A körforgalom lelassítja az autókat, ugyanakkor a Gazdabolt melletti park oldalában van egy távolsági buszmegálló, és itt halad Deszk felé a kerékpárút is. Ebben háromszög alakú parkos részben képzelték el már 2011-ben is azt a rózsakertet, amely emlékeztetne minden arra járót, hogy Szőreg legfontosabb terméke a rózsatő.

Az általános rendezés most végre elkezdődhet a téren: a hat emléktáblát tematikus rendben öt úgynevezett párnakőbe helyezik, így a jövőben külön lehet majd koszorúzni

  • az 1848-49-es forradalom és szabadságharc,
  • az I. világháború,
  • a II. világháború
  • és az ’56-os forradalom hősei

előtt tisztelgő táblákat. Az első két párnakőben emlékeznek a forradalom és szabadságharc hősi halottaira, a harmadikra kerül az I. világháborús, a negyedikre a II. világháborús hősi halottakra emlékező dísztábla, míg az ötödik párnakőben kap helyet az ’56-os mártír, Földes Tibor emléktáblája.

A táblák áthelyezésének költsége félmillió forint.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Hősök tere Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság Szőreg