Hirdetés
Művház 2019. május 15. 12:23 Forrás: MTI

Rekordáron, több mint 110 millió dollárért kelt el egy Monet-festmény

Az 32 milliárd forint. A Kazlak című festményt egy kedd esti New York-i árverésen adták el.

Hirdetés

Ez a világon legdrágábban elárverezett képe a francia impresszionista művésznek (1840-1926), egyben az első impresszionista alkotás, melyért több mint 100 millió dollárt adtak – írta a BBC hírportálja.

A festményt, ami otthona, Normandia vidékét ábrázolja, 1890-ben fejezte be. Amikor 1986-ban utoljára elárverezték, mindössze 2,53 millió dollárért cserélt gazdát, addig majdnem egy évszázadon át egyetlen család birtokában volt, akik közvetlenül a művész ügynökétől vásárolták meg.

Az árverést szervező Sotheby's közleménye szerint a festmény a kilencedik legdrágább kép, amit aukción adtak el. A nyertes vevő öt másik licitálót előzött meg az aukciósház szerint, de az új tulajdonos nevét nem közölték.

Monet Kazlak-sorozata 25 képből áll, többségük galériák tulajdonában áll szerte a világon.

A kép a negyedik Monet-alkotás, amit ebben a században elárvereztek. A művész korábbi rekordját a 2018 májusában 84,7 millió dollárért elárverezett Tavirózsák című alkotása tartotta.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300