Szegeden 2019. május 13. 14:36 Forrás: Szegedi Tükör

Vizit

Még kezdő újságíró voltam, amikor egy sajtótájékoztató után kettesben maradtam az akkori békéscsabai polgármesterrel, az építészmérnök végzettségű, harmincas éveinek vége felé járó férfival. Valamilyen mára teljesen lényegtelen ügyben akart tanácsot kérni. Beszélgetésünk azonban hamar más irányba kanyarodott.

A nyilvánosság előtt zárkózott, kevés szavú emberről hamar kiderült, hogy remek humorú, isteni társalgó. Történetek sokaságát osztotta meg velem azon a délutánon. Anekdotázós hangulata ellenére biztos lehetettem, hogy inkább elvesz, mint hozzátesz az elmondottakhoz. Történetgombolyagjait komótosan szálazta szét.

A rendszerváltást követő évek pezsgésében a helyi politikai élet sűrűjében élve, aki odafigyelt, sok embert, eseményt, furcsaságot raktározhatott el magában. Olyasmiket, amikről idősebb korában asztalvégről felettébb érdekes módon lehet majd mesélni. A képviselő-testületek, a közgyűlések összetétele tarkább volt, mint manapság. Nem feltétlenül politikai értelemben. Különcök, idealisták, gengszterek, karrieristák, cinikusok, álmodozók, gáncsmentesek olyan vegyes összetételben gyűltek össze ezekben a városi döntéshozó testületekben, amilyen aligha fog megismétlődni az elkövetkező száz évben. Erről a tarka-barka társaságról is hallhattam néhány történetet, de a beszélgetés fordulópontjára figyelmeztetett, amikor a velem szemben ülő polgármester mély lélegzetet vett.

Elmesélte, hogy nemrégiben egy német város küldöttsége járt nála. Ez volt az az időszak, amikor a magyar önkormányzatok nagyüzemben hozták tető alá a testvérvárosi megállapodásokat, de – ha jól emlékszem – a mannheimi küldöttség nem ilyen ügyben járt Békéscsabán. Ismerkedtek, viziteltek a volt szocialista országok helyhatóságainál – a csabai városvezető elbeszéléséből ilyesmi rajzolódott ki.

A találkozás legérdekesebb félórája akkor következett el, amikor tolmácsaikkal kiegészülve kettesben maradtak a polgármesterek. A mannheimi polgármester minden körülményeskedést mellőzve azzal fordult kollégájához, hogy nagyon nagy bajban van. Az általa vezetett önkormányzatnak ugyanis nincs már semmi érdemi teendője. Minden iskolát, óvodát, szociális és egészségügyi intézményt felújítottak. Az elmúlt évben teljes járműparkcserén esett át a helyi tömegközlekedés, végeztek az út- és járdafelújításokkal, valamint a közvilágítás rekonstrukciójával. A város ipari parkjai megteltek, két százalék alatti a település munkanélküliségi mutatója, bővítették a helyi galériát és múzeumot, a könyvtár nem tud annyi pénz kérni állományfejlesztésre, amennyit ne adna az önkormányzat. Két tucat játszóteret varázsoltak újjá.

– Értse meg, ez szörnyű! Nincs mit csinálni! – fakadt ki a rögtönzött felsorolás után a német polgármester, aki szinte kétségbeesetten nézett vendéglátójára, aki olyan mélyen süppedt a foteljébe, hogy szinte eltűnt. Hihetetlen volt, amit hallott, mégis tisztában volt vele, nem túloz a beszélgetőpartnere.

Bizonyára saját városára gondolhatott, amely egészen más gondokkal küzdött. A belvárosban földes utcákat kellett leaszfaltozni, a szennyvízhálózatra a lakóingatlanoknak csak a felét kötötték rá. Az önkormányzati fenntartásban lévő iskolák, óvodák és bölcsődék felújítására vagonnyi pénzre lett volna szükség. Címzett és céltámogatásokból (az akkori fejlesztési források) ezeknek a töredékét sem lehetett megvalósítani.

Az akkor negyvenéves német gazdasági csodával a háta mögött ült a polgármesteri szobában a mannheimi városvezető és Európa egyik szabad szegénylegénye.

Hosszan hallgattak. Majd felálltak, kezet fogtak és elbúcsúztak egymástól.

Bod Péter

Nyitóképünkön a mannheimi Friedrichsplatz látható.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: jegyzet Szegedi Tükör