Hirdetés
Szeged300 2019. május 9. 20:38 Forrás: MTI

Már csak nyolc nap, és itt a negyedszázados borfesztivál!

Tíznapos fesztivállal ünnepeljük Szeged napját, annak évfordulóját, hogy a város háromszáz éve kapta vissza a szabad királyi város rangot.

Németh István, a szervező Szegedi Városkép és Kft. vezetője a rendezvénysorozatot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a jubileumot minden eddiginél változatosabb fesztivállal, mintegy 250 programmal köszönti Szeged.

Már 25. alkalommal szervezik meg a Szegedi Borfesztivált, ami a néhány kiállítóval induló rendezvényből az ország legnagyobb gasztro-kulturális eseményévé vált.

A 300 ezer látogató a Kárpát-medence minden régiójából érkező 160 pincészet nemes nedűiből kóstolhat. A fesztivál vendégeit három színpadon szórakoztatják – a hasonló magyarországi rendezvények közül egyedüliként – kizárólag élőzenei produkciók.

A fesztivál második hétvégéjén indul a Dóm téri kavalkád, többek között a Quimby, a Best of Geszti, illetve a Honeybeast és az idén százéves Szegedi Szimfonikus Zenekar közös koncertjével.

A sportprogramok sem hiányozhatnak a kínálatból: a Tiszán sárkányhajó-viadalt rendeznek és futófesztivált, valamint favágóverseny is lesz.

Május 21-én kezdődnek a Nemzetiségi Napok, melyen a Szegeden élő nemzetiségek nyújtanak ízelítőt kultúrájukból.

Május 25-én kezdődik a 20. Szegedi Hídivásár, a vidék legnagyobb kézműves seregszemléje, melyen több mint kétszáz visszatérő és új árus kínálja míves portékáját, mutatja be szakmája fogásait látványműhelyeiben a lezárt Belvárosi hídon.

A megújult újszegedi ligetben ekkor gyereknapi rendezvények várják a családokat.

Szeged napját azért május 21-én ünnepeljük, mert Szeged 1719-ben a Bécs melletti Laxenburgban „a királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúsága- és jutalmaként” ekkor nyerte el a szabad királyi város rangot, de nem először: a címet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozta a városnak.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának riportját!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: hídivásár Szeged300 Szegedi Borfesztivál