Hirdetés
Túl a városon 2019. május 9. 16:16 Forrás: MTI

MSZP-Párbeszéd: Csak az EU képes garantálni a kontinens békéjét

Erről az ellenzéki pártszövetség politikusai az Európa-napon tartott megemlékezésükön beszéltek.

Hirdetés

Bihal Dávid, az MSZP országos elnökségi tagja a csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Európában egy évszázadon belül kétszer is szörnyű tragédiákkal járó világháború tört ki.

Orbán Viktor miniszterelnök a korábbi sötétséget szeretné újjáéleszteni, nem hiába parolázik Európa ellenségeivel, olyan politikusokkal, akik a kontinens egységét szeretné megtörni

– mondta.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője emlékeztetett arra, hogy 1945-ben május 9-én ért véget a II. világháború, Robert Schumann német származású francia külügyminiszter pedig 1950-ben ezen a napon javasolta az Európai Unió elődjének, az Európai Szén- és Acélközösségnek a létrehozását.

A politikus hangsúlyozta, hogy az Európai Unió és elődei olyan békét és prosperitást teremtettek, amire korábban nem volt példa a kontinens történelmében.

Aki a globális kihívások és a klímaváltozás időszakában sikeres országot szeretne építeni, annak erős és egységes Európai Uniót kell építenie

– jelentette ki.

Amikor Orbán Viktor miniszterelnök az EU integrációja ellen tör és szétveri Európa politikai egységét, akkor Magyarország és a magyarok érdekei ellen is cselekszik

– mondta Barabás Richárd.

Egy megreformálandó, de egységes Európára van szükség mind szociális, mind külpolitikai, mind energiapolitikai téren – szögezte le a szóvivő.

Az eseményt a II. világháború áldozatainak jelenleg az albán nagykövetség udvarán álló emlékművének közelében tartották. A beszédek végén a két politikus egy-egy szál szegfűt tett le a követség kerítésének kőalapzatára.

A sajtótájékoztató végén Bihal Dávid azzal hárította el a más témában érkező kérdéseket, hogy emlékezni és emlékeztetni jöttek, ezért ezen a napon pártpolitikai ügyekről nem akar beszélni.

A sajtótájékoztató egy része itt meg is nézhető:

(Fotó: a fenti videó pilllanatképe.)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: EP-választás EU Európai Unió kampány MSZP Párbeszéd