Szegeden 2019. május 9. 15:02

Kutatás: tízből kilenc szegedi támogatja Botka László jóléti csomagját

A szegediek 89 százaléka támogatja Botka László javaslatát, hogy minden nyugdíjas és általános iskolás diák 10 ezer forintos plusz támogatásban részesüljön 2019-től – ez derül ki az Összefogás Szegedért Egyesület reprezentatív telefonos közvélemény-kutatásából.

Az egyesület közleményét szó szerint közöljük:

„Szeged polgármestere a ligeti majálison jelentette be, hogy az önkormányzat iparűzésiadó-bevétele várhatóan 1 milliárd forinttal nagyobb lesz a tervezettnél. Ennek a felét költi a város a szolidaritás jegyében az új jóléti intézkedésekre: az idősek és a diákok támogatására.

(fotó: Iványi Aurél)

A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a szegediek elsöprő többsége, 89 százaléka egyetért a javaslatcsomaggal. A megkérdezettek 6 százaléka szerint lenne másfajta támogatásra szükség és 5 százaléknyian nem tudtak állást foglalni a kérdésben.

Az Összefogás Szegedért Egyesület azután készítette el a kutatást, hogy a Fidesz éles hangnemben támadta meg Botka Lászlót a május elsejei bejelentést követően. A kormánypárt szegedi képviselőinek reakciójából az volt kiolvasható, hogy nem fogják támogatni a jóléti csomagot, sőt, a szolidaritási intézkedések helyett egy új lakossági adó kivetésének ötletét is belengették.

»A Fidesz határozottan elutasítja és ellenzi, hogy Botka László a lakossággal fizettesse meg saját lustaságát, gyávaságát és azt, hogy lélegeztetőgépre kapcsolta Szegedet« – olvashattuk Tápai Péter, az Orbán-párt szegedi alelnökének indulatos szavait. A szegedi Fidesz korábbi vezetője, Bartha László pedig »júdáspénznek« nevezte a szolidaritási csomagot.

Az Összefogás Szegedért Egyesület örömmel állapítja meg, hogy a szegediek nem értenek egyet a Fidesz jelenlegi és korábbi vezetőivel, akik ellenzik a szegedi nyugdíjasok és fiatalok támogatását.”

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: közvélemény-kutatás Összefogás Szegedért Egyesület