Szegeden 2019. május 8. 13:35

Elment Málcsika néni

Elhunyt Molnár Amália gyermekorvos, vagy ahogyan Szegeden ismerték, Málcsika, aki több ezer szegedi gyermeket gyógyított meg.

Molnár Amália Szegeden született 1924. szeptember 9-én. Szülei abban a szellemben nevelték, hogy mindegy, ki hová születik, csak az számít, hogy mivé válik. Beteges gyermek volt, többször köszönhette életét az orvosoknak, ezért határozta el, hogy ő is orvos lesz. Vizsgáit kiváló eredménnyel tette le. Dolgozott a II-es kórházban, a gyermekklinikán, a szakrendelőben, háziorvosként, bölcsőde- és iskolaorvosként, a Dr. Waltner Károly intézetben sérült gyermekekkel, önkéntesként a Máltai Szeretetszolgálatnál. Gyermek- és emberszeretete legendás volt. Ő volt a város gyermekeinek Málcsi doktor nénije. Tanított a védőnőképzőben és a Kossuth Zsuzsanna szakiskolában. Hetvenévesen vonult nyugdíjba, de 85 éves koráig segítette a mentőügyelet munkáját. Közel tíz évig volt a Szent Gellért Nyugdíjas Klub vezetője.

– Szüleimmel az én nevem is ott volt a deportálandók listáján, nem tudom, kinek köszönhetem, hogy mégsem vittek el. Azt szoktam mondani, mert öreglány maradtam, még az ÁVO-nak sem kellettem. Amikor értünk jöttek, keresni kezdtem az orvosi diplomámat, ezt az ávósok hallották, és valószínűleg ezért hagytak életben. Ismeretlenül is mindennap imádkozom azért, aki megkímélt a szenvedéstől – mondta Molnár Amália egy visszaemlékezésében.

– Az édesanyák a megmondhatói, amint a csecsemőket ráfektettem a vizsgálóasztalra és föléjük hajoltam, kettőnk között elindult egy láthatatlan beszélgetés. Olyan volt az, mint az első szerelem, megérezte a szeretetemet. Nagyobb gyerekeket kacsarajzzal vettem le a lábukról, hogy jól viselkedjenek a vizsgálat alatt – mesélt ragaszkodásáról a gyerekekhez.

1996-ban megkapta a Szegedért Alapítvány társadalmi kuratóriumának díját, 2001-ben pedig neki ítélte oda a város a Pro Urbe-díjat.

Molnár Amáliának az volt a hitvallása, hogy „azok az emberek tartják életben az egészségügyet, akik a szívükből fakadó hivatástudattal fáradoznak, hogy a rájuk bízott betegek meggyógyuljanak.”

Nyugodjék békében!

Nézze meg, hogy nyilatkozott a Szeged Televíziónak!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: gyász halál Molnár Amália