Szegeden 2019. május 7. 11:49

Jó ütemben halad a Partfürdő fejlesztése

A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. által üzemeltetett Partfürdő közel 300 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert turisztikai fejlesztésekre. A kivitelező jól halad a munkával, a beruházás negyede már elkészült.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projekt célja a Szegedi Partfürdő Kemping és Apartman turisztikai vonzerejének fejlesztése a Tiszához kötődő aktív turisztikai szolgáltatások – vízi turizmus és horgászturizmus – feltételeinek kialakítása.

A beruházás megvalósítása két részből áll. A projekt során egy új úszóműves kikötőállomás létesül, amely 48 kishajó kikötésére alkalmas, mindemellett az úszómű központi része tartalmaz egy 300 négyzetméter területű vízi pihenőhelyet is, egy 40 négyzetméteres büfével. A fejlesztés másik része a parton történő, több elemet tartalmazó építési feladatokból tevődik össze.

Ennek az építési résznek kezdődtek meg a kivitelezési munkálatai március hónapban.

Közel egy hónappal a munkaterület átadása után a kivitelező GENÉV Kft. a projekt építési munkálataival elérte a 25%-os készültségi fokot. Megkezdődött a 250 méter hosszú parti sétány elkészítése, amely a sólyapályát, a horgászpályát és az új úszóművet köti össze a meglévő utakkal. A kertészeti tervnek megfelelően megtörtént a fák és cserjék elültetése is. Elindult a 77 méter hosszú sólyapálya kialakítása, ami a kishajók biztonságos és kényelmes vízre helyezésének lehetőségét biztosítja majd. Mindezek mellett az egyik leglátványosabb változás – ami a szegedi oldalról is szembetűnő – a leendő közel 300 m hosszú horgászpálya kialakítása, amelyhez kapcsolódóan a bozót- és cserjeirtás, valamint a tereprendezés után teljesen átalakult az újszegedi partszakasz. A projekt kiemelt célja, a Tisza, mint helyi és térségi jelentőségű, turisztikai vonzerőt képező természeti adottság turisztikai célú, hasznosításának fejlesztése.

A projekt eredményeként Szeged belvárosában egy vízparti fürdőt, rendezvényteret, kempinget, kikötőt és horgászhelyet magában foglaló rekreációs szabadidőpark komplexum valósul meg, a gyógy- és termálfürdővel egybeépített hotel szomszédságában.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: fejlesztés turizmus partfürdő