Szegeden 2019. május 6. 16:21

Nem szavazza meg a Fidesz Botka László programját

A majálison bejelentett nyugdíjasoknak és általános iskolás gyermekeknek adandó tízezer forintos szociális támogatásra nemet mond a helyi Fidesz–KDNP-frakció.

A hvg-n jelent meg az ismétlés: Tápai Péter a szegedi Fidesz alelnöke kijelentette a szegedmának hívott fake news gyárban, hogy „a Fidesz határozottan elutasítja és ellenzi, hogy Botka László a lakossággal fizettesse meg saját lustaságát, gyávaságát és azt, hogy lélegeztetőgépre kapcsolta Szegedet.”

Bartha László korábbi fideszes polgármester szerint júdáspénz a költségvetésbe beépülő támogatás, erről hosszan értekezik is a Facebookon.

Egyikről sincs szó.

Szegeden ennyire jól teljesítenek a vállalkozások.

Egyszer, talán megérti a jobboldal, Szegeden a plusz bevételt osztják el így. És eztán minden évben. Erről terjeszt a közgyűlés elé tervezetet Botka László, amelyet

Farkas László, Haág Zalán, Hüvös László, Kosik Dénes, Kothencz János, Mihálffy Béla, Nógrádi Tibor, Póda Jenő és Rózsavölgyi József

nem fogja megszavazni.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Fidesz Tápai Péter