Művház 2019. május 1. 15:56

Szenzációgyanús kötetet mutattak be a Grand Caféban

Hamar megérkezett Szegedre a tavasz egyik legnagyobbnak ígérkező könyvszenzációja, a legendák övezte Hiperkarma zenekar frontemberének, Bérczesi Róbertnek az életrajza, az Én meg az ének.

A kötet országos bemutatóját szombaton tartották Budapesten, a Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenárison. Hétfőn Gyulán – a két szerző, Bérczesi Róbert és Kiss László itt született – és ezt követően Szegeden.

(fotók: Szabó Luca)

Közel negyven évet fog át Bérczesi élettörténete, amelyet egyes szám első személyben mesélt el, noha muszáj hozzátenni: ez a könyv nem születhetett volna meg, ha nincs társalkotója. Jelen esetben a több kötetes prózaíró, Kiss László, aki könnyűzenei terepen sem járatlan. Nem azért, mert maga is zenész, sokkal inkább, mert néhány éve kiadói felkérésre megírta az Outcast című könyvet. Ez az eddigi legnagyobb külföldi sikert előérő magyar trash metal együttesnek, az Ektomorfnak a történtét dolgozta fel. A könyv 2015-ben jelent meg ugyanúgy az Athenaeum Kiadónál, mint a mostani.

A Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész moderálása mellett tartott beszélgetésen kiderült, semmi sem magától értetődő. Miért érdekes egy könnyűzenészről írott életrajz? Érdekel ez valakit? Hogyan zajlott a közös munka? (A kötetet egyszerre jegyzi Bérczesi és Kiss László, vagyis szó sincs semmiféle ghost writeres megoldásról.)

A beszélgetésből kiderült, egészen hihetetlen az olvasók érdeklődése az életrajzi könyvek iránt, és ezt csak fokozza az a tény, ha annak alanya egy zenész. Bérczesi Róbert – aki egy kicsit is járatos a hazai könnyűzenei életben – nem akárki. Zenekarával, a Hiperkarmával beleírta magát a hazai pop-rock történetébe.

„Aki elolvassa ezt a könyvet, mindent megtud rólam” – fogalmazott Bérczesi az esten, aki tizenegy évig rendkívül komoly drogproblémákkal küzdött. Saját megfogalmazása szerint a poklok poklát járta meg, de a teljes reményt vesztettségből és kilátástalanságból sikerült kitörnie. A valósággal – vallotta be – közel tíz évre elvesztette a kapcsolatát. Drogok hatása alatt írta dalszövegeit, ám kiderült, az ihlet nem apadt el akkor sem, amikorra sikerült lejönnie a szerről. Moderátori kérdésre nem tagadta, hogy zenei világuk alapvető változásokon megy át az utóbbi években, ám eddig úgy tűnik, a közönség vevő az új utakat kereső Hiperkarmára is.

Kiss László író alapvetően arról beszélt, mi volt a könyv elkészítése során az ő feladata. Tisztázta: nem klasszikus interjúkötet született. Ez annál is inkább igaz, mert egy-egy kérdésére nem ritkán négy-öt órás (!) válasza volt Bérczesinek. A diktafonon rögzített hanganyagokat írta le Kiss László, és hozta a szöveget abban az állapotba, amely a megértést és a befogadást élvezhetővé és gördülékennyé teszi. „Színezte” – egészítette ki az elhangzottakat Bérczesi.

Az est során három hosszabb-rövidebb részletet olvasott fel az Én és az ének című kötetből Kiss László. Tökéletesen meggyőztek a hallottak arról, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bíró-Balogh Tamás Grand Café könyv könyvbemutató Bérczesi Róbert Hiperkarma Kiss László