Hirdetés
Túl a városon 2019. április 26. 23:27 Forrás: MTI

Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a ENSZ fegyverkereskedelmi egyezményéből

A szerződést még Obama írta alá, de a szenátus soha nem fogadta el.

Hirdetés

Az ENSZ Közgyűlése által 2013-ban elfogadott egyezményt – a világ első olyan szerződését, ami szabályozza a hagyományos fegyverek globális kereskedelmét – az előző amerikai elnök, Barack Obama írta alá. Az amerikai szenátus azonban soha nem ratifikálta. 

Visszavonjuk aláírásunkat – jelentette ki Trump az amerikai politikai életben is befolyásos Országos Lőfegyverszövetség (NRA) indianapolisi konferenciáján. A résztvevők kitörő örömmel, tapssal és hurrázással fogadták a bejelentést.

Az NRA a kezdetektől fogva ellenezte a világszervezet egyezményét, ami nem csupán szabályozza a hagyományos fegyverek óriási üzletet jelentő világkereskedelmét, hanem egyúttal figyeli azt is, hogy ilyen fegyverek ne kerülhessenek emberi jogokkal visszaélők kezébe. Az amerikai lőfegyverszövetség álláspontja szerint azonban az egyezmény aláássa a belföldi fegyverkereskedelmet és ezzel a szabad fegyverviselés alkotmányban rögzített jogát. 

Donald Trump a konferencián mondott beszédében bejelentette azt is, hogy a kormány döntéséről értesítik az ENSZ illetékeseit is.

A bejelentés után több emberi jogi csoport is tiltakozását fejezte ki.

Az Amnesty International amerikai szervezete például közleményében azt hangoztatta, hogy a döntéssel az amerikai kormányzat szabad utat enged a humanitárius megfontolásokat és emberi jogi kritériumokat nélkülöző fegyverkereskedelemnek.

2013 áprilisában az ENSZ 193 tagú Közgyűlése 154 támogató és 3 elutasító szavazattal fogadta el a fegyverkereskedelmet szabályozó egyezményt. 23 ország tartózkodott, köztük a legfontosabb fegyverexportőrök közé tartozó Oroszország és Kína is. Az egyezmény azt nem szabályozza, hogy a tagországok a területükön mire használhatják a fegyvereket, de a ratifikáló országoknak saját jogszabályt kellett elfogadniuk a hagyományos fegyverek, alkatrészeik és tartozékaik szállításáról, valamint a fegyverkereskedők működéséről. 

Az egyezmény a kézifegyverektől a harckocsikon át a hadihajókig bezárólag szabályozza a hagyományos fegyverekkel történő globális kereskedelmet. Megtiltja a ratifikáló tagállamoknak a hagyományos fegyverek szállítását akkor, ha ezzel embargót sértenének, vagy népirtást, emberiesség elleni bűncselekményt segítenének elő, és tiltja a hagyományos fegyverek eladását akkor is, ha ezeket a polgári lakosság ellen, vagy úgynevezett civil épületek – kórházak és iskolák – ellen vetnék be.

Az egyezményt aláíró országoknak a fegyvereladások jóváhagyásakor mérlegelniük kell azt is, hogy a fegyvereket nem használhatják-e fel emberi jogok megsértésére, vagy nem kerülhetnek-e terroristákhoz, szervezett bűnözőkhöz.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Donald Trump Egyesült Államok fegyver ENSZ fegyverkereskedelem szerződés kilépés