Hirdetés Hirdetés
Szegeden 2019. április 26. 19:05

Virághíd épült Alsó- és Móraváros között

Képriport
Ha igaz a mondás, hogy aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, akkor elmondhatjuk, sok jó ember él Alsó- és Móravároson. Több százan álltak sorba ma délután egynyári virágokért a Vám téren, ahol a két városrész önkormányzati képviselője, Kardos Irén szervezett virágosztást.

Hirdetés

– Minden évben eljövök, csak tavaly nem voltam a virágosztáson, mert a kórussal éppen akkor léptünk fel Hévízen – mondta Vígh Andrásné, aki az alsóvárosi nyugdíjasok kórusát is vezeti. Most is vitt egy kisebb kosárral a színes virágokból: jut a kert mellett az utcára is belőle.

A Vám tér már jóval a meghirdetett időpont, délután négy óra előtt megtelt, kosarakkal és papírdobozokkal felszerelkezve több mint négyszázan jöttek el, hogy végig várva a kígyózó sort, hazavigyenek néhány tő virágot és elültetve azokat még szebbé, zöldebbé és élhetőbbé tegyék a városrészt.

– Egyelőre tíz tő színes virágot adunk mindenkinek, hogy a sor végén állóknak is jusson – mondta Kardos Irén, a városrész önkormányzati képviselője, aki évek óta meglepi így nyár elején az itt lakókat színes virágokkal.

Négyezer tő különféle egynyári virágot – fürtikét, petúniát, árvácskát, begóniát, valamint paprika és a kakasvirágot – rejtett a téren parkoló teherautó belseje.

– A virágok nagyját itt, a Vám téren osztjuk ki, de jut belőle a Vadaspark Lakóparkban élőknek is. Az elmúlt években egy harmadik helyszínen – a Kolozsvári téren is – osztottunk mindig virágot, de most felújítják a teret, így ott nem fértünk volna el. Egészen messziről is eljöttek sokan ide a Vám térre, végre magvalósult egy régi álmom: megszületett a híd Móra- és Alsóváros között, egy virághíd – mondta Kardos Irén.

A hosszan kígyózó sor ellenére végül mindenkinek jutott legalább néhány tő virág, így biztosak lehetünk abban, hogy az idén is sok színben fognak pompázni az Alsó- és Móravárosi kertek, utcák.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Alsóváros Kardos Irén Móraváros virágosztás