Szegeden 2019. április 26. 13:19

Kubatov Gábor előbújt Szegeden, de azonnal elkövetett egy nagy baklövést

Kibújt a fényre a város Fideszt kézzel vezérlő pártalelnök. Igaz, ehhez az is kellett, hogy Szabó Bálint a múlt héten több interjúban is beszéljen arról, titokban Orbán Viktor jobbkeze irányítja a szegedi jobboldalt.

Kubatov ezt már nem hagyhatta szó nélkül, és pénteken megjelent egy interjúja a fideszes kézbe került, valaha szebb napokat megért Délmagyarországban. Amiben mondjuk éppen arra nem válaszol, hogy valóban ő vezérli-e titokban a szegedi Fideszt. Jellemző amúgy, hogy ezt meg se kérdezte tőle az ún. újságíró. (Vagy ha igen, utólag még a kérdést is kihúzták.)

Kubatov ellenben személyeskedéssel intézi el a vádakat:

„Szabó Bálint sohasem szakadt el a gyökereitől, az elmúlt 20 évben nem változott semmit. Támogatta Gyurcsány Ferenc programját 2006-ban. Szabó Bálint először MSZP-sként, majd utána DK-sként, most pedig függetlenként próbálja átverni az embereket. 15 évvel ezelőtt ezt Szombathelyen tette, az ország másik felében, most, talán Botka hívására Szegeden játssza el a bajkeverő szerepét. Szabó Bálint egy baloldali bajkeverő volt, és az is maradt.”

Ennek kapcsán azonban érdemes megjegyezni, hogy a listázás atyja nem mond igazat (khm), finoman szólva sem bontja ki az igazság minden részletét.

  • Nem tesz említést például arról, hogy Szabó Bálint annyira baloldali volt, hogy az utóbbi években folyamatosan támadta a Botka Lászlót és a szegedi városvezetést, ami éppen nem vágta keresztbe a Fidesz érdekeit.
  • Arról sem beszél, hogy Szabó mindezt a fideszes és kormánymédiában tehette, amely kiemelt felületet biztosított a vádaskodásainak.
  • Szabó azt is a fő-fő kormánylapban, akkori nevén Magyar Időkben jelentette be, hogy elindul ősszel a szegedi polgármesteri posztért.
  • Kubatov azt is elfelejteni látszik, hogy a balos bajkeverőnek titulált Szabó olyan jó viszonyt a fideszes párt- és állami vezetéssel, hogy már 2014-ben ott lehetett egy egyetemi alapkőletételen, ami személyesen Orbán Viktor celebrált Szegeden.
  • Továbbá azt is, Szabó annyira a baloldalhoz volt köthető, hogy a 2018-as választások idején a Lázár János a kormányülésről egyenesen hozzá sietett, hogy átadja neki a Szeviép-kártalanításról szóló kormányhatározatot.

De a legszebb az, hogy Kubatov nagyon mellényúlt, amikor arról beszélt, hogy Szabó Bálint soha nem szakad el a gyökereitől. Szabót ugyanis a gyökerei nem a baloldalhoz, hanem éppen a Fideszhez kötik: függetlenként, de a Fidesz támogatásával indult 2002-ben a Vas megyei Csepreg polgármesteri posztjáért, azaz Orbán és Kubatov pártja indította el a politikában.

Ebből máris kitűnik, ha Kubatov igazat mond, amikor azt állítja, Szabó Bálint soha nem szakadt el a gyökereitől, akkor az azt jelenti, hogy mindig is fideszes volt, akkor is, amikor szocialistának vagy DK-snak látszott.

Ezek után azt miért kellene elhinnünk a fradista kopaszok munkáltatójának, hogy

„A helyi (tudniillik a szegedi) Fidesz- csoport egységes, erős és bátor.”

Különösen, ha tudjuk, hogy annyira bátrak, hogy még mindig nem nevezték meg a polgármester-jelöltjüket sem.

Valamint az is eszünkbe juthat, hogy ezzel totálisan szembenállva Lázár János például úgy látta decemberben, hogy

„nem tetszik a szegedieknek a szegedi Fidesz. Ez kétségtelenül így van”.

G. P.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Fidesz Kubatov Gábor Szabó Bálint