Hirdetés
Túl a városon 2019. április 25. 20:12 Forrás: MTI

Minden harmadik felsőoktatásba jelentkező műszaki vagy informatikai képzést választott

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint.

Hirdetés

A minisztérium közleményében azt írja, hogy a műszaki és informatikai képzésekre első helyen jelentkezők száma az idén meghaladja a 25 ezret. A szakok népszerűségének növekedése másfél-kétszeresen múlja felül a felvételizők számának 4 százalékos bővülését.

A műszaki képzésekre a tavalyihoz képest 6 százalékkal többen, csaknem 20 ezren jelentkeztek, közülük 15 ezren első helyen. Idén 8 százalékkal több, mintegy 13 ezer diák választott informatikai képzést, első helyen 10 ezer.

Így a 112 ezer felvételiző körülbelül 30 százaléka döntött műszaki vagy informatikai képzés mellett

– összegzett a tárca.

Kiemelték:

határozott céljuk, hogy a munkaerő-piaci igényekhez igazodva egyre több fiatal szerezzen diplomát matematikai, természettudományos, műszaki vagy informatikai szakon. A magyar vállalkozások versenyképességének fokozása érdekében egyre nagyobb szükség van jól képzett mérnökökre

– tették hozzá.

A kormány már a középiskolai oktatásban is arra törekszik, hogy a szakképzést a mérnökképzés előszobájává fejlesztve támogassa a fiatalok ilyen irányú pályaválasztását – írta a minisztérium.

A csaknem 20 ezer betöltetlen álláshelyet kínáló infokommunikációs terület szinte határtalan lehetőségeket nyújt a versenyképes és naprakész tudással rendelkező diplomásoknak

– fogalmaztak.

A kabinet a Programozd a jövőd! projekt keretében igyekszik felhívni a fiatalok figyelmét az infokommunikációs területben rejlő lehetőségekre, és ösztönzi őket az ilyen irányú felsőoktatási, diplomát adó képzések megkezdésére.

A tárca támogatásával megvalósuló pályaorientációs rendezvényeken a diákok élményalapon ismerkedhetnek meg a különböző műszaki területekkel is. Versenyezhetnek és kipróbálhatják képességeiket olyan eseményeken, mint a Szakma Sztár Fesztivál, vagy a fiatalabb korosztályt célzó Szakmák Éjszakája programsorozat, amelyet idén először az innovációs minisztérium koordinált – olvasható a közleményben.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: felsőoktatás felvételi Innovációs és Technológiai Minisztérium oktatás oktatásügy szakma