Hirdetés
Szegeden 2019. április 24. 12:47

Az okos vízórák azt is elárulják, mikor voltak bevetésen a tűzoltók

Képriport
Ismerjük már az okostévét, az okostelefont, de hogy a vízóra is lehet okos, azt csak kevesen gondolnánk. Pedig így van. Szegeden eddig több mint félszáz önkormányzati tulajdonú épület kapott okos mérőt, ami többek között arra is figyelmeztet, ha törik a cső.

– Tavaly közel kétmillió forint értékű víz folyt el az egyik társasházunkban csőtörés miatt, amit az ott lakóknak ki kellett fizetni. Ez a jövőben már nem fordulhatna elő – mondta el az új rendszert bemutató mai sajtótájékoztatón Kardos Kálmán, az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az úgynevezett okos fogyasztás mérők azonban ennél sokkal többet tudnak.

– Az intelligens vízmérőket az elmúlt húsz évben fejlesztették ki.  A hozzájuk kapcsolódó számítógépes háttérrel, a GPS hálózaton keresztül folyamatos információt kaphatunk az ügyfeleink vízfogyasztási szokásairól, a csőtörésekről, a vízelfolyásokról – mondta Bóka József, a vízmű értékesítési osztályvezetője, aki mindjárt hozzá is tette, a szolgáltató semmilyen körülmények között nem szeretne a Nagytestvér lenni, aki mindenbe belelát.

Hogy mi mindent tud az okos mérés program arra példákkal is szolgáltak. Akár a gyakorlatban is kivitelezhető, hogy mire a tízedik emeletre felér a lift, leolvassa az épület összes lakásának vízóráját és az adatokat továbbítja a központba, ahol elkészítik a számlát, mellőzve így az ember és költségigényes óraleolvasást.

A központban azt is látják, hogy egyes épületben mikor, mennyi víz fogy: most húsvétkor például sok lakótömbben csökkent a vízfogyasztás, szemben a hétvégén megszokott fogyasztásemelkedéssel. Ebből a szakemberek arra következtetnek, hogy sokan mentek el üdülni és elhagyták a várost.

A vízfogyasztásban nyomot hagyott a húsvéti petőfitelepi tűzeset is, amikor leégett egy családi ház. A Napos úti laktanya víz fogyasztása egyik pillanatról a másikra 3-ról 50 köbméterre ugrott fel, mert az oltás után ismét meg kellett tankolni vízzel a tűzoltóautókat.

A beérkező adatokból is kiolvasható a központban, hogy a legtöbb szegedi lakásban a hétvégeken két órával később kelünk, mert akkor nyitjuk meg először a vízcsapot, vagy megyünk zuhanyozni, de azt is észreveszik, ha egy tömbházban sokan mosnak aznap kocsit.

– Az okos mérő programunk valójában 2013-ban indult. Ma már a 9 millió köbméteres évi vízfogyasztás 30 százalékát távleolvasással tudjuk nyomon követni. Most pedig bekapcsolódott a rendszerbe 59 önkormányzati tulajdonú épület is, ami azt jelenti további 110 ezer köbméteres évi fogyasztást mérhetünk az új rendszerrel – mondta Istókovics Zoltán, a Szegedi Vízmű Zrt. vezérigazgatója.

Kardos Kálmán elmondta, az IKV Zrt. 312 társasházat kezel Szegeden, az új okos mérés programot 59 épületben próbálták ki, az április elején elindult rendszernek jók a tapasztalatai, ezért a többi társasháznak is ajánlani fogják.

– A vízfogyasztás elemzésével az egyes épületek fogyasztási szokásai mérhetők, ami segíthet abban, hogy a bérlőink optimálisabban alakítsák ki a vízfelhasználásukat, amivel spórolni tudnak. Csőtörés esetén pedig azonnal riaszt a rendszert, így nem fordulhat elő az, hogy csak hónapokkal később, egy kiugróan magas számlából értesülnek a bérlőink arról, hogy csőtörés volt az épületben – monda el az elnök-vezérigazgató.

rag

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának riportját is!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: IKV Szegedi Vízmű Zrt. okos mérés vízmérő óra