Hirdetés Hirdetés
Színes 2019. április 18. 19:03 Forrás: MTI

A lakosság majdnem fele helytelenül kezeli az e-hulladékot

Ez derült ki a Media Markt országos felméréséből. Pedig úgy általában a többség nyitott a szelektív gyűjtésre.

Hirdetés

Az áruházlánc csütörtöki közleménye aggasztónak nevezi, hogy tízből négyen az utcára teszik ki az e-hulladékokat, miközben a műanyagot az emberek háromnegyede, a papírt a kétharmada szelektíven gyűjti. Előbbiek túlnyomó része lomtalanításkor szabadul meg az elektronikai eszközöktől, kisebb részük pedig azon kívül is kirakja, vagy a kukába dobja a fölöslegessé vált készülékeket. 

A megkérdezettek 20 százaléka mondta azt, hogy nem tud a megfelelő elhelyezéssel foglalkozni, 15 százalékuknak állítólag nincs erre ideje, további 22 százalék pedig arra hivatkozott, hogy nem tudja, hova vihetné az e-hulladékot. 

A tájékozatlanság miatt a közlemény kiemelte, hogy az értékesítők 2004 óta kötelesek ingyen visszavenni a vásárlóktól az új készülékkel azonos használati célú, régi berendezéseket. A Mediamarkt 32 üzletében biztosít erre lehetőséget, de az új termékek házhoz szállításakor is elviszik a használt készülékeket. Az üzletlánc emellett évente körülbelül 1000 tonna e-hulladék feldolgozásáról is gondoskodik – olvasható a közleményben.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: felmérés hulladék szemét