Hirdetés
Szegeden 2019. április 18. 11:16

Nagytakarítás a Kereszttöltés utcában

Képriport
Harmadik alkalom rendezett szemétszedési akciót az IKV Zrt. a Föld napja alkalmából. Csütörtökön reggel a Kereszttöltés utcában lévő, egyik legnagyobb önkormányzati tulajdonú bérháznál csinosították a környéket a cég munkatársai.

Az IKV Zrt. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kezelésében lévő épületek lakóközösségei ügyeljenek a környezetükre  – mondta Kis Antónia a cég munkatársa. Ilyenkor igyekszünk megmutatni, milyen kevés kell ahhoz, hogy rendezett, tiszta környéken élhessünk – tette hozzá az osztályvezető. A Kereszttöltés utca 29. szám alatt található épületben kizárólag önkormányzati bérlakások találhatók, a földszinten pedig egy nyugdíjas klub működik. Szabó Etelka a nyugdíjasok nevében megköszönte az IKV dolgozóinak a gyors és szakszerű környezetrendezést.

Egy órán belül ugyanis elszállították a ház mellől az illegálisan lerakott szemet, amelyben például kidobott bútorok is voltak, az épület előtti kőágyásokba pedig friss virágföld, valamint színes, egynyári virágok kerültek. Az épület környékét ugyanakkor megtisztították az eldobált pillepalackoktól, cigarettacsikkektől, műanyagzacskóktól. Néhány dolgos kéz egy órán belül teljesen megváltoztatta a panelház környékét, ami jó üzenet azoknak, akik inkább nézik, mint védik a környezetüket.

Az ingatlankezelő társaság minden évben részt vesz a Tavaszi nagytakarítás programban, ilyenkor a cég munkatársai főként az önkormányzati tulajdonban lévő épületeket és környéküket tisztítják meg.

Több száz tonna szemetet és veszélyes hulladékot szállítanak el évente, ami komoly költség a cég számára. Az ilyen akciókkal a környezettudatos élet előnyeire szeretnék felhívni a figyelmet, mert amennyiben a szemét egyből a tárolókba, kijelölt lerakókba kerül az IKV is több pénzt tud fordítani a kezelésében lévő lakások felújítására.

Szeretnénk a bérlőink szemléletét környezettudatosabbá alakítani a rendszeresen megtartott Föld napja alkalmával megtartott akcióinkkal – mondta Kis Antónia. Hozzátette, hogy másként is motiválják a bérlőket, hiszen második alkalommal hirdették meg a balkon és ajtódísz szépségversenyt, illetve elemgyűjtőket helyeztek ki minden IKV kezelésben lévő épületnél.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának videóját is!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: IKV takarítás