Hirdetés
Szegeden 2019. április 17. 15:12

Tóth Bertalan: Európa szíve Szegeden dobbant meg először

Képriport
Az MSZP elnöke az uniós választási kampány szegedi állomásán bejelentette, a Nemzeti Választási Iroda jelzése alapján összegyűlt a listaállításhoz szükséges 20 ezer ajánlás. Tóth Bertalan sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy az MSZP–Párbeszéd párszövetség kampányában igyekszik bemutatni, milyennek képzelik a szociális Európát.

Hirdetés

Szabó Sándor az MSZP Csongrád megyei elnöke bejelentette, sikerült megduplázniuk a Szegeden gyűjtött ajánlásokat az öt évvel ezelőtti mennyiséghez képest. A most összegyűjtött ötezer aláírás azt jelzi, a város továbbra is a baloldal fellegvára, és arra is utal, hogy az emberek szeretnék jelezni a kormánynak, elegük van a Fidesz politikájából.

– Európa szíve Szegeden dobbant meg először – jelentette ki Tóth Bertalan, a párt elnöke. Ezzel arra utalt, a párizsi Notre-Dame-ban pusztító tűz után először Botka László szocialista polgármester jelezte, a város pénzadománnyal segíti Párizst, hiszen korábban, a Nagyárvíz után a francia főváros adakozott Szeged javára. – A szolidaritás Európája ilyen gesztusok mentén rajzolódik ki, amely élesen szemben áll a Fidesz által képviselt megosztó, az összefogást elutasító politikájával.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg Iványi Aurél galériáját!

– Az MSZP–Párbeszéd választási programja is a szolidaritásról, a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásáról szól. Mindaddig, amíg embercsoportokat lehet minimális fizetésért kizsigerelni, amíg uniós pénzekből gazdagodhatnak a kormányhoz közel álló oligarchák, addig nem beszélhetünk szociális Európáról. Az ilyen megosztottság mindig a Fideszhez hasonló populista pártok számára kedvez, ezért sem célja a magyar kormánypártnak az egyenlőtlenségek felszámolása – tette hozzá a pártelnök.

Tóth Bertalan egy friss hírrel is szolgált, ugyanis nem sokkal a sajtótájékoztatója előtt hívták a Nemzeti Választási Irodából, hogy a pártszövetség összegyűjtötte a listaállításhoz szükséges 20 ezer aláírást, így mostantól már teljes erővel a kampányra koncentrálhatnak. Ennek sarokköve az lesz, hogy tisztességes bért harcoljanak ki minden európai munkavállalóknak, illetve, törekednek a korrupció visszaszorítására. Tóth Bertalan szerint ugyanis tudatosítani kell a magyar emberekben, hogy az uniós támogatásokat nekik szánják az EU döntéshozói, és nem azoknak a kormányhoz közel álló oligarcháknak, akik ezek jelentős részét zsebre teszik.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának riportját is!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: EP-választás kampány MSZP Párbeszéd Szabó Sándor Tóth Bertalan