Szegeden 2019. április 13. 17:03 Forrás: Szegedi Tükör

Időkapszula

Kettőezer-tizenkilenc március huszonegyedikének délutánján a patinás szegedi iskolában egy ötven éve a falba temetett időkapszula és egy régi úttörőcsapat üzenete került napvilágra.

Az ötvenéves időkapszula egy jelentéktelen kis téglaodúban várakozott. Mint a mókus. Hetek óta lázas készülődés folyt, megemlékezések, gyűjtőmunka fekete-fehér fotókkal és kétszáznál több regisztrált vendéggel. A tornateremben szovjet gyártmányú Szputnyik alumíniumrakéta meg régi szépírásfüzetek egy barna metronóm társaságában. Hátul úttörősíp és nyakkendő lógott a bordásfalon. Egy jól megrendezett nosztalgiakiállítás képei. Szemben terített vendégváró asztalok sok pogácsával, kókuszgolyóval és sós stanglival. Az egész olyan ismerős volt, mintha mindig is itt éltem volna e falak között. Olyan volt az iskolaudvar, mint Magyarország. Kicsit kopottas, kicsit avítt. Egészen otthon érzi magát benne egy középkorú férfiember.

Majd következett végre a nagy jelenet, amelyben az igazgató az otthonról hozott kalapácsával püfölni kezdte a márványlapot. A gyerekek persze hamar áttörték a székekkel határolt, jelképes kordont, körbevették és kiabálva buzdították a diplomás fővájárt. Lökdösődtek, találgattak, kíváncsiskodtak, a hátuk mögött idősebb hölgyek és urak, egykori diákok és tanárok ültek a padokon, székeken. Egyikőjük elbóbiskolt a tavaszi langy melegben. A gyerekzsivaj ébresztette. A diákok telefonnal a kezükben tolakodtak (egészen felnőttesen viselkedtek), rögzítették a felejthetetlen eseményt.

Varázsütésre megmozdult a márványtábla, s az igazgató diadalmas mosollyal magasba emelte az időkapszulát. A karcos, homályos, viharvert üveghengert, amely korabeli kincseket rejtett: egy piros úttörőnyakkendőt, egy kisdobos és egy úttörő tagsági igazolványt, néhány rossz golyóstollat és egy hivatalos üzenetet.

Bár nem egészen azt kaptuk, amire számítottunk, hiszen mégiscsak ezerkilencszázhatvankilencből üzent az úttörőcsapat: „Rendületlenül!” – tetszenek tudni... Hogy a pajtások majd méltó módon ünneplik meg a Tanácsköztársaság századik évfordulóját. A gyerekek kiábrándultan fordítottak hátat, űrjárművek rajzait várták, meg a fogalmazást a jövő iskolájáról. A valóság rendszerint sokkal egyszerűbb és unalmasabb, mint a fantáziavilág.

A nyolcvanas években úttörőházi összekötő voltam, szorgalmasan tartottam a kapcsolatot az úttörőház és a 2130-as számú Hámán Kató úttörőcsapat között. Egyszer Farkas Bertalan űrhajós látogatott el az úttörőházba. Sok különleges dolgot mesélt a kozmosz titkairól. Szájtátva hallgattuk. Az előadásából az utolsó percek voltak a legizgalmasabbak. A gyerekek kérdések özönét zúdíthatták rá: Hogyan tartották a kapcsolatot a Földdel? Milyen nehéz az űrruha? Nem fáztak-e az űrhajóban? Milyen színű a világűr?

Az időkapszula kibontásakor lelkesült hangulatban álltam az iskolaudvaron. Hogy mire számítottam? Magam sem tudom, de kissé csalódtam. Legalább egy nyamvadt fotót belesuvaszthattak volna az üveghengerbe. Nem csoda, hogy az utódok kiábrándultan fordultak el a piros nyakkendő és a tagsági könyvecskék láttán. A hivatalos üzenet felolvasása közben pedig többen elindultak vissza, a pogácsás asztalok felé, de a morzsákon kívül már semmit sem találtak.

Ja, kérem, az élet nem habostorta!

Tóth A. Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: időkapszula jegyzet Szegedi Tükör