Hirdetés
Túl a városon 2019. április 12. 23:27 Forrás: MTI

MSZP-DK: Nagyobb integrációra és szociális Európára van szükség

Ahol csökkennek a társadalmi különbségek és mindenki ugyanolyan ellátásokhoz juthat hozzá – mondták baloldali politikusok egy pénteki budapesti rendezvényen.

Hirdetés

Az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) Europe Together in Budapest című eseményét megnyitó beszédében Ujhelyi István azt mondta,

aki szereti a hazáját, az ma Európában akarja tartani Magyarországot. Magyarországnak döntenie kell, hogy Európában vagy Orbánisztánban akar élni

– jelentette ki az MSZP-s EP-képviselő.

A politikus közölte, ők azért küzdenek, hogy Magyarország az EU tagja maradjon és az unió boldog legyen.

Szociális Európát követelnek, mert a kontinens akkor lesz boldog, ha minden tagja ugyanazokhoz a szociális vívmányokhoz, ugyanahhoz a biztonsághoz és jóléthez jut hozzá

– szögezte le Ujhelyi.

A DK-s Molnár Csaba felszólalásában emlékeztetett arra, hogy 2003-ban ezen a napon szavazott Magyarország az uniós csatlakozásról. Az EP-képviselő azt mondta, hogy az ő korosztálya számára az volt természetes, hogy vannak határok, de lehet utazni, a mai fiatalok számára pedig az a természetes, hogy nincsenek határok. Ott dolgozhatnak, ott élhetnek, ahol szeretnének, a baj csak az, ha nem jönnek haza, ha azt gondolják, hogy valahol máshol érdemes boldogulniuk – fogalmazott.

Az európai baloldalnak az a feladata, hogy mindenkivel megértessék, van lehetőség Magyarországon boldogulni

– mondta.

Magyarországon az egyik oldalon Európa építői, a másikon Európa rombolói állnak

– mondta a politikus.

Udo Bulmann, az S&D frakcióvezetője azt mondta, hogy az ő programjuk nem posztokról vagy intézményekről, hanem az emberekről szól. A politikus Bibó Istvánt idézve arra kérte hallgatóit, hogy ne féljenek. Hozzátette, büszke arra, hogy Európa közepén van, annak a Horn Gyulának az országában, aki átvágta a vasfüggönyt.

Harminc évvel a vasfüggöny lebontása és tizenöt évvel az uniós csatlakozás után azonban Magyarországon négymillióan élnek szegénységben, orvosok és a nővérek hagyják el az országot. A magyar gazdasági növekedést néhány cég tartja fenn, ez azonban nem fenntartható fejlődés

– mondta.

Oda kell figyelni, hogy az uniós források a megfelelő helyre kerüljenek – jelentette ki. Az OLAF utánajárt több ügynek is, de a nemzeti hatóságok nem tettek eleget azért, hogy ezeket az eseteket kinyomozzák – jelentette ki. Leszögezte, elvárják, hogy a magyar hatóságok működjenek majd együtt az európai ügyészséggel. 

A szocialista EP-listát vezető Tóth Bertalan pártelnök úgy fogalmazott:

a Magyarországon zajló folyamatok alapján ki kell jelenteni, hogy a kormány a népakarattal szemben politizál. A magyarok hisznek az európai közösségben és az Európai Unió tagjai akarnak maradni

– közölte.

A többség nem a nemzetállamok szuverenitásának erősítését, hanem a mélyebb integrációt támogatja – mondta.

Saját programjukról azt mondta, hogy

egy szociális Európát szeretnének, ahol nem a közös piac vagy a tagállami gazdaságok működése a legfontosabb, hanem a kontinensen élő emberek. Mindenkinek legyen egyenlő joga hozzáférni az ellátásokhoz, erről szól az egységes európai minimálbér, az európai nyugdíj és családi ellátás bevezetésének elve

– közölte. A bérunió létrehozása vélhetően utópia, de azt el lehet érni, hogy minden európai munkásnak ugyanolyan jogai legyenek – tette hozzá.

A következő öt év sorsfordító lesz Európa életében, a baloldaliaknak küzdeniük kell Orbán Viktor és populista, szélsőjobboldali barátai ellen, akik csak a saját érdekeiket tartják szem előtt

– jelentette ki.

A DK EP-listáját vezető Dobrev Klára azt mondta, hogy

olyan Európáról álmodik, ahol mindenki jólétben él, ahol nincsenek első és másodrendű állampolgárok. Olyan Európáról, amely felveszi a gazdasági versenyt Kínával és az Egyesült Államokkal, meg tudja védeni polgárait a külső ellenségeitől és a saját diktátor, gonosz és zsarnok kormányaitól is. Ennek megvalósítására létezik egy terv, amelyet Európai Egyesült Államoknak hívnak

– jelentette ki.

A közösen gyakorolt jog nem tesz minket gyengébbé – szögezte le. A klímaváltozás, a multinacionális cégek, a terrorizmus, a társadalmi különbségek vagy a nemzetközi politika okozta kihívásokkal szemben csak közösen lehet fellépni – tette hozzá.

(Fotó: Ujhelyi István, forrás: mszp.hu)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: DK EU Európai Unió kampány MSZP választás Tóth Bertalan Ujhelyi István