Művház 2019. április 5. 20:50

Újra nyitva a Grand Café, egy kicsit megint jobb hely a szegedi belváros

A város egyik emblematikus szórakozóhelye februárban zárt be a Belvárosi Mozi felújítása miatt.

Meglehetősen váratlanul és hirtelen zárt be a Grand Café február 22-én, amikor a Belvárosi Mozi felújításának szele őket is elérte. Azóta azokat a programokat, amiket lehetett, testvérhelyükön, a Jazz Kocsmában tartottak meg, egészen mostanáig. A grandosok egy rövid posztban kedden írták meg a Facebookon, hogy pénteken újra nyit a kávézó/mozi/kulthely, és ahogy ígérték, ez meg is történt (pedig egy mai Instagram-posztjuk alapján nemrég még maguk sem gondolták, hogy ki tudnak nyitni).

És nem is csak úgy szimplán, hanem máris egy komplex progammal nyitottak:

„filmmel, Symposion-irodalommal, -kiállítással és -zenei műhellyel, valamint három zenekar koncertjével, köztük azzal az Igralommal, akiknek februári föllépését éppen a kényszerbezárás miatt kellett last minute lemondanunk”

írták a Facebookon.

Pénteken délelőtt aztán már az este részletes programját is közzé tették, aki siet, a koncertekre még odaér!

Mi pedig örülünk, hogy újra nyitva a Grand, már hiányzott.

kmn

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Grand Café