Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2019. április 1. 12:06 Forrás: Szeged Televízió

Fókuszban: szegedi szakképzősök a szakmák sztárjai

A sikeres diákok bemutatkozás mellett a szegedi és újszegedi fejlesztésekkel is foglalkozott a Szeged Televízió magazinműsora.

Hirdetés

A Fókuszbanban ezúttal négy témával is készültek a szerkesztők:

  • A nemzeti ünnepen három szegedi kapta meg a Magyar Arany Érdemkereszt elismerést. A kitüntetett szegediek közül ketten ott voltak a Fókuszban című műsor stúdiójában.
  • Sikerrel szerepeltek a Szegedi Szakképzési Centrum diákjai a 2019-es Szakma Sztár Fesztiválon. Tizennégy döntős versenyzőből tizenegy diák díjat is kapott.
  • Korszerűsítette odesszai fűtőművét Újszegeden a Szetáv, új műhelyeket alakítottak ki összesen 250 millió forint értékben. Ide költöztették át a cég 110 dolgozóját, akik korábban Csongor téri központban látták el karbantartási feladataikat. A távhőszolgáltató teljesen önerőből finanszírozta a beruházást, amellyel az elavult környezetet elhagyva egy komfortosabb munkahelyet létesítettek, ráadásul a rezsiköltségeken is tudnak majd spórolni. A Csongor téri telephelyet lebontják, helyén parkolókat alakít ki a város.
  • Rókus, Újrókus fejlesztéseit is bemutatták a műsorban Ménesi Imre önkormányzati képviselő (MSZP) segítségével.

A műsorvezető: Bod Péter.

Fókuszban: hogy lássa a lényeget! Magazinműsor keddenként.

Nézze meg (újra) az adást!

A Fókuszban korábbi adásai

2018. őszi adások

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Fókuszban Szeged Televízió
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés