Szegeden 2019. március 30. 17:26 Forrás: Szegedi Tükör

Szemétség

Eltűnt tegnap reggelre a bejárati ajtóm mellé kitett szelektív szemét, amelyet munkába menet akartam magammal vinni a kukáig. Már az üres zacskók, dobozok is kellenek valakinek? – döbbentem meg.

Persze, hogy csodálkoztam, bár leginkább nem azon, hogy lopnak a lépcsőházunkban, hiszen legutóbb az ajtódíszemnek és a folyosóra kitett filléres dekorációnak kelt lába. Meg lábtörlőből is a harmadikat vettem tavaly, azt azóta az előszobában tartom. De hogy a szemetemet is elvitte valaki, azon azért fennakadtam.

Aztán bevillant, hogy ez a jelenség is feltehetően valahol ott gyökerezik, ahol több más mindennapi bosszúságom. Olyanokra gondolok, minthogy mehetnénk ötvennel is esténként a kihalt kiskörúton, mégis feltűnően szöszöl az előttem haladó autós, hogy beleakadjak a piros lámpába. A rossz parkolóautomatánál meg velem kötözködik egy sofőrtársam, majd amikor egy másik közeli jegyváltót javaslok, visszafelé meg sem köszöni, vagy annyit sem int, hogy rendben volt.

Mindennapi tahóságaink, mondhatnánk, én azonban tovább szoktam fűzni magamban a gondolatot, keresve az okokat. És arra hajlok, amit Tóth Krisztina író, költő megállapít hétköznapi, kicsinyes erőfitogtatásainkról. Életképekben fogalmazza meg, mennyien ki vannak éhezve a pillanatnyi hatalomra. És ha kínálkozik az alkalom, ösztönösen megragadják, megmutatva, ők aztán felülkerekednek a másikon, még ha csak fél percre is. És ettől támad nyilván jó érzésük, mert mégis csak van valami, ami rajtuk múlik. Aztán általában továbbcikáznak a gondolataim, tartok némi önvizsgálatot, hogy ugye, én nem ártok, amikor eldönthetem, mit tegyek. Ilyenkor az az eredmény, hogy felmentem magam, és reménykedem: élesben tényleg nem teszem meg, amit megtehetnék.

Valami ilyesmi jutott eszembe akkor is, amikor arra kerestem magyarázatot, miért nem éled fel a szolidaritásunk egymás iránt. Elcsépelt szó ez, mégis hiszem, hogy emlegetnem kell. Mindaddig, amíg azt látom, olvasom, hogy a CEU, az Akadémia melletti vagy a rabszolgatörvény elleni tüntetésen mennyire kevesen gyűlnek össze. És milyen kevesen csatlakoztak az önkormányzati és állami tisztviselők sztrájkjához. Addig meg a munkaadójuk, végső soron a kormányzat hátradőlhet: nincs velük teendő, elég agyonhallgatni őket.

Sokan vártak már az egységes ellenzéki tüntetésekre, még ha néha vérszegénynek, kezdetlegesnek is tűnt az összefogásuk. Mert sokan mit összemorogtak tavaly az országgyűlési választások előtt, hogy az ellenzéki pártok nem a választóikért vannak, hanem csak arra képesek, hogy elszigetelten féltsék a saját langymelegüket. Hátha végre tényleg levonják a tanulságot, hogy minél nagyobb tömegben gyűlnek össze a tiltakozók, annál nehezebb őket félresöpörni.

A követeléseknek pedig lehet, hogy látszólag nincs eredménye, az érdekérvényesítés viszont szerintem olyan, mint a víz. Ha nem is sodorja el azon nyomban a falakat, beszivárogva szétáztatja azokat. Csupán idő kérdése. Ha kicsivel mindig többen hajlandóak kiállni magukért és másokért ahelyett, hogy legyintenének az egészre.

Még akkor is, ha megbélyegzik őket – mert most már ezt is lehet –, hogy külföldi támogatásból élősködnek. Mert addig van remény, hogy felülkerekedve pitiáner önmagunkon képesek leszünk küzdeni – egyre nagyobb célokért. Különben megérdemeljük a sorsunkat. És csak bosszankodunk minden szemeten és szemétségen.

Dombai Tünde

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: jegyzet Szegedi Tükör