Hirdetés
Szegeden 2019. március 29. 11:38

Másfélmillió forintból megújulhat a móravárosi plébánia kertje

Az idei egyházügyi keretből kértek a hívek támogatást. Megkeresték képviselőjüket, Kardos Irént, aki segített. A támogatásról szóló dokumentációt Tóth Péter, jobbikos önkormányzati képviselő vitte el Fazakas Attila plébánosnak.
Repülőnap

– Tavaly már megkaptuk az égi jelet: amikor volt az a hatalmas vihar július végén, amely megrongálta a Belvárosi temetőt, akkor bizony a mi plébániánk körül fákat, és a kertben lévőket is megcibálta a vihar. Idén pedig a kertben lévő egyik nagy fa fordult ki majdnem teljesen, veszélyeztetve a szomszédos házat. Ezután fogtak össze a hívek is, és kértek segítséget. Megkeresték a körzet önkormányzati képviselőjét, Kardos Irént, aki azonnal segített – mondta Fazakas Attila, a Szeged-Móravárosi Szent Kereszt római katolikus plébánia lelkipásztora – a kifordult fát láthatják nyitóképünkön.

Másfélmillió forintot kapott a plébánia a templomkert helyreállítására. Fazakas szakemberek segítségét kérte a hívők összefogása után, ekkor derült ki a plébánia kertjében, illetve körülötte harmincöt olyan fa van, amelyet vagy ki kell majd vágni, vagy meg kell nyesni azért, hogy az életveszélyes állapot megszűnjön. A nagyböjti stációk is veszélybe kerültek a az életveszélyes fák miatt. – Ebből az összegből a tervek szerint egy-két hét alatt meg tud újulni a templomkert, és a templom előtti rész is. A vállalkozó egy héten belül el is tudja kezdeni a munkát. Fontos, nem a fákat szeretnénk kiirtani, a veszélyt szeretnénk elhárítani. Ott, ahol ki kell vágni a fát, annak a helye nem marad beültetlenül, mindenhol pótoljuk a növényeket, szép lesz a kert, ebben biztos vagyok – mondta a plébános, akiről annak kapcsán is olvashattak már honlapunkon, hogy a szentbeszédeit rendszeresen élőben közvetíti a Facebookon.

Átvétel előtt: Tóth Péter Szeged nevében hozta el a támogatási szerződést Fazakas Attila plébánosnak

A támogatást Tóth Péter, jobbikos önkormányzati képviselő hozta el. – Az idei költségvetésben újra van egyháziügyi keret, negyvenmillió forintot fordít Szeged önkormányzata arra, hogy egyházközösségeket, plébániákat segítsen. Ők az első közösség, akik kapnak ebben az évben támogatást. Örülök annak, hogy egy alulról jövő kezdeményezést tud támogatni az önkormányzat: összefogtak a hívők, a plébános támogatását kérve, és így együtt keresték meg a várost – tette hozzá Tóth Péter.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió összefoglalóját!

gszl

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Fazakas Attila Kardos Irén Szeged Móravárosi Szent Kereszt Plébánia támogatás Tóth Péter vihar egyházügyi keret viharkár