Hirdetés Hirdetés
Művház 2019. március 25. 10:57

Egy napra a zsinórpadlástól a kelléktárig bejárható lesz az egész színház

Próbákra leshetnek be vagy a teátrum máskor a közönség elől elzárt zugaiba is bepillanthatnak az érdeklődők szerdán, a színházi világnapon. A Szegedi Nemzeti Színházban este az opera titkai is feltárulnak.

Hirdetés

Március 27-én, szerdán délelőtt a nagy sikerű osztálytermi előadás, az Arany János életművén alapuló Arany óra veszi kezdetét a balett-teremben, 11 és 12 óra között a közelgő bemutatók próbáiba nézhetnek bele a vendégek: a Kisszínházban a Parasztbecsület/Bajazzók, míg a Nagyszínházban a Virágot Algernonnak kulisszái mögé pillanthatnak be.

Ezt követően a balett-terembe invitálják a résztvevőket a szervezők, délben kezdődik a Godot-ra várva színházi nevelési előadás, amely az elvárásokkal szembeni motiválatlanság témakörét dolgozza fel interaktív, párbeszédes formában színész-drámatanárok közreműködésével.

Délután épületbejárások indulnak, az érdeklődők a közönség elől elzárt helyiségeket, tereket is meglátogathatják a zsinórpadlástól a kelléktárig.

Az érdeklődők a színház legújabb elődását, Alexandr Molcsanov A gyilkos című színpadi road movie-ját is megnézhetik (fotó: Rafai Gábor)

Este Alexandr Molcsanov A gyilkos című színpadi road movie-jának előadása után nyitott színházpedagógiai foglalkozáson és közönségtalálkozón vehetnek részt a nézők a Kisszínházban.

A Nagyszínházban pedig Az opera titkai címmel a Liszt-díjas Pál Tamás első karmester vezetésével rendeznek szórakoztató beavatószínházi előadást.

A programokon való részvétel ingyenes, az Arany óra és a Godot-ra várva azonban regisztrációhoz kötött. Erre a kooperalo@szinhaz.szeged.hu e-mail címen van lehetőség.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: nyílt nap Szegedi Nemzeti Színház színházi világnap színház