Szegeden 2019. március 23. 18:37

Születésnapját ünnepelte Szeged valaha volt legnépesebb nyugdíjas egyesülete

Képriport
Harminc éve jegyezte a bíróság a Szegedi Nyugdíjasok Egyesületét, amely egykor 800 tagot számlált. Ez volt a szegedi nyugdíjas élet első olyan szervezete, amely egységbe fogta az idős embereket, segítette őket, megszervezte a programjaikat, és új színt vitt a város civil életébe.

– Az alapítók között rengeteg volt a tápai, de később a város minden részéből csatlakoztak hozzánk – mondta Mészáros Attila, aki amellett, hogy 1994-től a városrész önkormányzati képviselője volt tizenöt évig alelnökként dolgozott a Szegedi Nyugdíjas Egyesületnél. Mindenképpen meg kell említeni az alapítókat, Bodó Istvánnét és Csejtei Istvánnét, aki nemrég hunyt el 95 éves korában. Az alapítók közül így már senki sem él, de sokan voltak a jubileumi ünnepségen olyanok, akik már legalább huszonöt éve tagjai az egyesületnek. Őket kisebb ajándékokkal lepték meg a többiek. Az egyesület egyébként „fiatalodik”, hiszen jelenlegi tagok között többségben vannak a 60–65 évesek.

A harminc év alatt tíz elnöke volt az egyesületnek, tavaly óta pedig Mogyorósiné Agócsy Andrea vezeti a mintegy ötven fős tagságot. Az elnök asszony elmondta, hogy hetente egyszer összejönnek a Bibliotékában, amely harminc éve ad helyt a Szegedi Nyugdíjas Egyesületnek. Ugyanitt működik a Talentum Alapítvány, amely biztosít egy szakember minden foglalkozás alkalmával, aki megtornáztatja az idős embereket. Mogyorósiné maga is elvégzett egy tanfolyamot, amely célja, hogy szellemi és fizikai gyakorlatok segítségével enyhítsék az időkori demencia tüneteit.

A csapat halad a korral, hiszen létrehoztak egy közös facebook-csoportot, így pillanatok alatt meg tudnak szervezni egy-egy rendezvényt, egyeztetni tudják az időpontokat, és természetesen közzé tehetik itt saját életük eseményeit is. Sokan kedvelik az irodalmat, így van, aki saját verseket, novellákat ír, mások klasszikusok szövegeit olvassák fel társaiknak. Nyáron hathetes szünetet tartanak, de ilyenkor is tartják a kapcsolatot egymással, segítenek, ha valakinek problémája akad, de együtt örülnek a sikernek, ha valaki erről számol be a többieknek.

A Senior Center rendezvényein rendszeresen részt vesznek, sokat kirándulnak, de ott vannak a városi eseményeken is. Nagyon jó a kapcsolatuk egyéni képviselőjükkel, Szondi Ildikóval, és rendszeresen pályáznak az idősügyi keret pénzügyi támogatására. A pályázatokról döntő foglalkoztatási, szociális és sportbizottság elnökét, Joób Mártont is meghívták, aki el is jött a szülinapi rendezvényre, ahogy Szécsényi Rózsa is ott volt a Senior Centerben Tápé képviseletében, és ott volt házigazdaként Boros Gyula is. A harmincéves Szegedi Nyugdíjasok Egyesület tagjait színvonalas műsorral örvendeztették meg az Akropolisz Táncszínház tagjai és a Talent Tehetségkutató Énekstúdió énekesei. 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Szegedi Nyugdíjas Egyesület Joób Márton nyugdíjas Senior Center Szécsényi Rózsa