Szegeden 2019. március 23. 12:44

Egy kicsit újra tisztább lett a Göndör sor

Képriport
Több mint harmincan csatlakoztak a TeSzedd akcióhoz Petőfi-telepen. A résztvevők szombat délelőtt a Göndör sort tisztították meg. Volt mit összeszedni.

Reggel 9 órakor egy elszánt, több mint 30 fős csapat gyülekezett a Göndör sori garázsoknál, hogy a szabadidejét nem kímélve összeszedje, a mások által eldobál szemetet. A résztvevők között a kisgyerektől, az egyetemistákon át, a nyugdíjasokig minden korosztály megtalálható volt.

A csapat a munkavédelmi eligazítás és a rövid egyeztetés után – ki merre induljon – gyorsan szétszéledt és nekilátott a szemétszedésnek. A gyönyörű napsütésben gyorsan haladt a munka, teltek a zsákok.

Urbán Ferencné az idősebb korosztályt képviselte, és még soha nem vett részt ilyen akcióban, de régóta szeretett volna csatlakozni. „Azt mondta az uramnak, ha én leszek egyedül, akkor hazamegyek” – mondta nevetve. Szerencsére erre nem került sor, mert egy jó kis csapat jött össze.  „Amikor erre kerékpározok, mindig látom ezt a sok eldobált szemetet, és úgy gondoltam én is teszek ellene” – tette hozzá.

Juhász Erika barátjával együtt érkezett. Elmondta, a környéken lakik és sokszor szokott futni a töltésen és nagyon bántotta már a szemét a sok eldobált hulladék. Ezért döntött a csatlakozás mellett. Ráadásul a környezet védelme neki különösen fontos, hisz ökológus.

„Tulajdonképpen a munkánkhoz tartozik, hogy itt legyünk” – vette át a szót a barátja Palásti Péter, aki a barátnőjétől értesült az akcióról. A TeSzedd akciót már régebb óta ismerem és örülök, hogy részt vehetünk benne – tette még hozzá Erika.

A szemétszedés közben Péterről kiderült, nem egy ijedős típus, hisz lazán belegázolt a csatorna hónaljig érő vizébe, hogy onnan is összeszedje a szemetet. Mondjuk erre az akciójára felkészült, mert egy vízálló nadrágot húzott, ami majdnem a nyakáig ér. De akkor is, le a kalappal előtte!

Természetesen az akcióban részt vett a városrész önkormányzati képviselője, Szénási Róbert is. Mint mondta, először 2015-ben takarították ki a Göndör sort és környékét. Sajnos azonban a nemtörődöm embereknek köszönhetően folyamatosan újra termelődik a hulladék ezen a területen, így évről évre megszervezik az akciót. Az utóbbi időszakban már a TeSzedd mozgalom keretében.

Ez a terület lehetne a városrész egyik legszebb része, mivel egy óriási zöld felület van itt, azonban sajnos sokan szemétlerakónak használják. Pedig van hulladékudvar is, ahol le tudnák rakni. Az a szerencse, hogy mindig vannak lelkes önkéntesek, akik segítenek kitakarítani a területet. – tette hozzá a képviselő.

Az önkéntesek 12 óra utan fejezték be a munkát, ami igen eredményes volt, hisz 187 zsák szemetet gyűjtöttek össze, pulsz egy óriási kupacba is felhalmozta egy csomó hulladékot, ami nem fért a zsákokba. Ez utóbbi elszállításáról Szénási Róbert gondoskodik.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Petőfi-telep Szénási Róbert TeSzedd Göndör sor