Szegeden 2019. március 22. 19:53

Szeretnénk tudni pár apróságot a Szeviép-kifizetésekről, de...

De semmi. Közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be a kormányhivatalhoz.

Azt szeretnénk tudni – ezek a fantasztikus Baranyi-nyilatkozatok fényében különösen érdekesek lehetnek –, hogy a Szeviép csődje után indult kormányzati kártérítésből ki, mekkora összeget és miért kapott a magyar államtól?

Erről ugyanis valahogy senki nem beszél, sőt, mindenki el akarja hallgatni.

Ezért írtunk közérdekűadat-igénylést.

És várunk.

Várunk.

Várunk.

Valahogy úgy, mint Nagy Bandó András a Mi csak lakni akartunk című monológjában. Igaz, az vicces – elmondva. Belegondolva viszont rettenetes. A Szeviép-kifizetések viszont elmondva sem (lehetnek) viccesek. Hanem rettenetes. Rettenetes az a gazdasági bűncselekmény, amelyet a Fidesz az első fokú nem jogerős ítélet után megpróbál még inkább rátolni Szeged város vezetésére. Az ítélethirdetés előtt ahol csak tudták harsogták ők is, meg Lázár János fizetett provokátora, Szabó Bálint is, hogy az egészről Botka László tehet. Ám megvolt az ítélet, és kiderült, az eddig harsogás nem volt igaz. Szabó Bálint egy kicsit el is csendesedett, mondván, „másra fordítja energiáit”, aztán jött Baranyi Sándor elítélt Szeviép-vezető megvilágosodása, és a nagy coming out: a Szeviép fideszes cég, a Közgéphez hasonlóan. A kifizetések meg közben állítólag elindultak. De mégsem hallani ezek kapcsán semmit. Nemcsak kínos a csend, túlságosan nagy is.

A türelmünk meg véges, sőt igazából már türelmetlenek vagyunk. Egyre türelmetlenebbek. Közben ernyedetlenül hiszünk a demokráciában, a becsületben, a becsületességben, és abban, választ kapunk a kérdéseinkre, sőt abban is, hogy ezért nem kell külön plusz „lépéseket” tennünk.

gszl

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Csongrád Megyei Kormányhivatal Szeviép