Szegeden 2019. március 21. 09:49 Forrás: Szegedi Tükör

Az utca olyan volt, mint a vadnyugati filmekben, semmi sem mozdult

Az isteni gondviselésnek és egy szomszédnak köszönhetem (másfél sarok után a házunk előtt jött, be sem tudtunk volna menni, addig vívtam a harcot a támadóval), hogy kis kutyánkkal együtt viszonylag ép bőrrel megúsztuk a kutyatámadást Dorozsmán – írta a Szegedi Tükör olvasója.

„A rossz kerítésen vélhetően egy Ballada utcai házból kiszabadult kutya fojtogatta a mi kis testű kutyánkat, amely már alig lélegzett. Én próbáltam védeni, de már azt sem tudtam, ki vérzik, és él-e még. Folyamatos küzdelmet folytattunk, és torkom szakadtából, sírva kiabáltam segítségért abban az utcában, ahol többen is otthon lehettek, és hallhatták is a segélykiáltást. Tisztában vagyok azzal, hogy kis kutyám nem kívánatos lény az utcán, a házak előtt. Gyakran reklamáltak már az ürülék miatt, amelyet minden alkalommal felszedek, már megesküdtem, és kértem, hogy figyeljék ki, hiszen nap mint nap látom a függönyök mögül leskelődőket, tehát láthatják is. A mi kutyánk ürüléke olykor még kisebb, mint egy cicáé. Majdnem minden ház lakójának van macskája, némelyiknek több is. Gondolom, azok sem illemhelyre járnak a dolgukat elvégezni, és azt nem szedik fel. A kerítések rosszak, a kutyák oltottsága bizonytalan, vannak háztulajdonosok, akik akár 4-5 vérebet is tartanak, ellátásuk, gondozásuk nem csekély összegbe kerülhet...

Tisztelt Olvasóink!

Szerkesztőségünk fenntartja a jogot arra, hogy az észrevételeket, olvasói leveleket rövidítve, szerkesztett formában adja közre.

Egy ellenséges »összefogás« – ilyenkor létezik ez – alakult ki, és bosszantja őket, hogy egyáltalán kimegyünk az utcára, amelyről azt hiszik, csak az övék. Gondozatlan kertjeiket is annyira féltik szinte csak ennek az egyetlen kis kutyának a piszkításától, amely nem is létezik, mivel – ismételten mondom – eltakarítom.

Az utca olyan volt, mint a vadnyugati filmekben: szinte semmi sem mozdult, miközben a házak ablakai mögött csendbe meredt emberek várták azt, hogy mi lesz ennek a vérengzésnek a vége.

Azóta a kis kutyánk fél, és én is alig merek kimenni az utcára, a közterületre. A kutyák továbbra is szabadon, póráz nélkül szaladgálnak. Nemrég a Széna és a Zalán utca sarkán történt hasonló eset. Ezekre a kutyatartókra talán nem vonatkoznak a szabályok, nem is érdekli őket, nincs rá ember, törvény, hatóság, hogy rendet rakjon, mielőtt tragédia történik?”

Grandpierre Cecília

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Kiskundorozsma kutya Szegedi Tükör Ballada utca kutyatámadás olvasói levél