Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Túl a városon
  • Lecsapott az osztályfőnök: egyhavi tiszteletdíjára büntettette meg Kövér László a Fidesz–KDNP-sekkel Szabó Sándort és társait
Túl a városon 2019. március 19. 14:52

Lecsapott az osztályfőnök: egyhavi tiszteletdíjára büntettette meg Kövér László a Fidesz–KDNP-sekkel Szabó Sándort és társait

A szegedi képviselőt 1 millió 514 ezer 700 forintra bírságolta a házelnök.

Hirdetés

„A döntés indokolása szerint az Országgyűlés 2018. december 12-i ülésnapján Szabó Sándor országgyűlési képviselő – több képviselőtársával közösen – az elnöki és szónoki emelvény feljáratát – annak lépcsője előtt állva – fizikai erővel lezárta, megakadályozva ezzel, hogy az ülést vezető elnök feljuthasson a pulpitusra és ott helyét elfoglalja. Az ülést vezető elnök megkísérelte elfoglalni üléshelyét, de a cselekmény megvalósításában részt vevő képviselők elállták az útját és nem engedték fel, majd a szónoki emelvényre történő feljutását is megakadályozták. Ezzel a képviselők az egész emelvényt a saját rendelkezésük alá vonták, elfoglalták, és e jogsértő tevékenységet a szavazások során is folytatták.

A képviselők cselekményüket kifejezetten obstrukciós célzattal, fizikai erő alkalmazásával valósították meg. Cselekedetükkel nem csupán tiltakozásukat kívánták kifejezni, hanem az elnöki és szónoki emelvényre történő feljutás megakadályozásával, az emelvények elfoglalásával bevallottan az Országgyűlés ülése lefolytatásának meghiúsítása, és így az Országgyűlés munkájának ellehetetlenítése volt a céljuk az ülést vezető elnök mozgási szabadságának fizikai erővel történő korlátozásán keresztül.

A pulpitus elfoglalásában részt vevő képviselők fent részletezett cselekedetüket nagy számban, összehangoltan, előre eltervezve, huzamosabb időn keresztül folytatva, szinte az egész ülésnap során folyamatosan valósították meg. A cselekmény alkalmas volt arra, hogy az Országgyűlés működését időszakosan ellehetetlenítse, mivel az ülést vezető elnököt fizikai erővel akadályozta ülésvezetési tevékenységének megkezdésében. Az elnök az ülés vezetését a szóban forgó fegyelmi jogsértés miatt jelentősen zavaró, az Országgyűlés intézményéhez nem méltó körülmények között volt kénytelen folytatni, a parlamenti patkóban saját képviselői helyét elfoglalva, különösen megnehezítve számára az Ogytv. 45. §-ban meghatározott, az ülés zavartalan lefolytatásának biztosítására vonatkozó feladatát.

Fenti cselekményén túl Szabó Sándor országgyűlési képviselő az ülés során az ülésteremben sípot is megszólaltatott” – ezzel a csodálatos indokolással indítványozta Kövér László Szabó Sándor szegedi MSZP-s országgyűlési képviselő megbüntetését (a teljes indoklást innen le is tudja pdf-ben tölteni). Rajta kívül még harmincöt képviselőnek – Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bősz Anett (független), Burány Sándor (Párbeszéd), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Gréczy Zsolt (DK), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Hajdu László (DK), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Rig Lajos (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Stummer János (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Dr. Szél Bernadett (független), Tóbiás József (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Ungár Péter (LMP),Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Varju László (DK) – vette el egyhavi tiszteletdíját a bajszos.

Szabó Sándor esetében ez 1 millió 514 ezer 700 forintot jelent.

A büntetésekről a szavazógépek egyesével döntöttek, a fideszes, KDNP-s bábfigurák fegyelmezetten nyomkodták az igen gombokat.

gszl

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: büntetés Kövér László MSZP Országgyűlés parlament Szabó Sándor