Szegeden 2019. március 19. 14:18

Az egyetem fizeti Habony szegedi emberét

Eddig csak tudtuk, de most már hivatalos: a Szegedi Tudományegyetemtől is kap fizetést Kobza Miklós, Habony Árpád bizalmi embere, a szegedmán H. Kovács Lászlóként publikáló, a Hír TV-ben is szereplő tanácsadóféleség.

„2018. év november hó 12. napjától kezdődően 2019. augusztus 31-ig, határozott időtartamú megbízási szerződéssel áll foglalkoztatási jogviszonyban” – ezt válaszolta a szegedi Tudományegyetem a Magyar Narancsnak, az egyetem főigazgatója, Dömötör Máté, aki azt is elmondta, a lapnak, hogy „Kobza részt vesz a 2019/2020-as beiskolázási év hallgatói toborzási munkafolyamataiban. Ennek részeként az intézmény országos sajtómegjelenéseit intézi, továbbá feladata az egyetem »nemzetközi imázsának további megerősítésére«”. Utóbbin tényleg lehet mit fejleszteni a híres Zakar Péter–Délmagyarország „cicaharc” óta...

Azon az egyetemen, ahol Pál József professzor, szegedi Fidesz-alelnök szerint az oktatók inkább ne politizáljanak, kivéve a gyevi bírót, sikerül alkalmazni majdnem egy teljes tanéven át plusz a nyári szünetben egy olyan embert, akit azért hozott az Orbán-rezsim Szegedre, hogy valahogyan sikerüljön elérnie azt, amit helyben Fidesz és KDNP ciklusok óta nem tud megcsinálni: legyőzze Botka Lászlót az önkormányzati választáson.

Kobza Miklós épp ezért rendszeresen publikál H. Kovács Lászlóként a szegedmán, amelynek hozzá hasonlóan importált főszerkesztőjét, Kapitány Gergelyt első fokon két év próbára bocsátották azért, mert hamisított levelet közöltek, így próbálva lejáratni Szabó Sándort, Szeged MSZP-s képviselőjét. És most megmondja azt is, hogyan kellene meggyőzni a hallgatókat arról, hogy ide jelentkezzenek minél többen. Ja, persze...

gszl

Nyitóképünket még tavaly, december 1-jén elkértük a 444.hu-tól. Kobza Miklós ezen szemben látható, pezsgőspohárral a kezében

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: felsőoktatás Szegedi Tudományegyetem SZTE Kobza Miklós