Hirdetés
Túl a városon 2019. március 4. 23:36 Forrás: MTI

Miniszterelnökség: A márciusi fizetéssel érkezik a kormánytisztviselők megemelt bére

Átlagosan harminc százalékkal nő a fizetésük.
Hirdetés

A Miniszterelnökség közleménye szerint a közszféra béremelési programjának következő lépéseként most átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban, a minisztériumokban és a háttérintézményeknél, dolgozó kormánytisztviselők bére.

A törvény szerinti új besorolása alapján a kormánytisztviselő január elsejétől vált jogosulttá a megemelt illetményre. A munkáltatóknak március 15-ig kell kiállítani az új kinevezési okmányokat, amelyből a tisztviselő értesül az álláshelyének besorolásáról és az új illetményéről.

A kormánytisztviselők a februári fizetésükkel egy összegben megkapják a fel nem használt szabadságuk megváltását is. A márciusi illetmény kifizetésével egyidejűleg, áprilisban fizetik ki a január-februári illetménykülönbözetet is.

Átlagosan 30 százalékos béremelés történik, de ez a munkáltató döntése alapján egyénenként eltérő lehet. Idén összesen 40 milliárd forintot fordít a kormány a közigazgatási bérek rendezésére – írta közleményében a Miniszterelnökség.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: fizetés fizetésemelés béremelés bérrendezés kormány Orbán-kormány kormánytisztviselő