Túl a városon 2019. március 4. 23:04 Forrás: MTI

Kovács Zoltán a BBC-nek: Soros György évtizedek óta politikai szereplő

Az általa támogatott hazai szervezeteket pedig nem tekinti a civil társadalom részének a magyar kormány. Ignatieff közben a CEU-ról és a magyar kormányról beszélt.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a BBC brit közszolgálati televízió HardTalk című interjúműsorának hétfői adásában kijelentette:

Soros György megnyilatkozásait, a hozzá kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány tevékenységét, vagy az Európával kapcsolatos elképzeléseinek fő közvetítő eszközét, a Project Syndicate médiaportált megtekintve nincs szükség semmiféle összeesküvés-elméletre.

Kovács Zoltán szerint Soros György intézményi hálózata komoly hatalmat gyakorol, anélkül, hogy valaha is választói felhatalmazást kapott volna erre.

Arra a riporteri felvetésre, hogy ezek civil társadalmi szervezetek, amelyek az emberi jogok érvényesítésének szószólói, az államtitkár kijelentette:

a Soros Györgyhöz köthető nem kormányzati szervezeteknek a magyar kormány nézete szerint semmi közük a civil társadalomhoz. Hozzátette: a civil társadalom alulról építkezik, és ilyen szervezetekből Magyarországon jelenleg 65 ezer működik.

Arra a felvetésre, hogy Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a BBC-műsornak nyilatkozva a szervezet kormányzati zaklatásáról és munkájának akadályoztatásáról számolt be, Kovács Zoltán úgy reagált: a kormány vitában áll pár tucat szervezettel, de ezeknek a szervezeteknek nincs közük az alulról építkezéshez, nem az emberek akaratát testesítik meg.

Kovács Zoltán szerint a három évvel ezelőtti migrációs válság óta egyre nagyobb a távolság a nyugat-európai balos-liberális politikai elit és a tagországok választói között. Hozzátette: ezt a rést be kell zárni, mert ha még tovább szélesedik, romba döntheti az Európai Uniót.

Az államtitkár cáfolta, hogy a Közép-Európai Egyetem (CEU) távozott volna Budapestről. Úgy fogalmazott: a CEU tevékenységének az az eleme távozott, amely nincs összhangban a magyar joggal.

Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora a BBC-műsorban ugyanakkor kijelentette: a CEU két részre hasad, ami tragikus, mivel itt van az otthonunk, de az Orbán-kormány így döntött.

Ignatieff szerint a kormány nem hajlandó aláírni azt a megállapodást, amely az általa 2017-ben elfogadtatott törvény alapján szükséges a CEU további budapesti tevékenységéhez, az aláírás híján viszont az egyetem Budapesten nem adhat ki amerikai akkreditáció alapján kiállított diplomákat. „Ezek tények, ezt nem én találom ki” – fogalmazott.

Michael Ignatieff szerint a magyar kormány olyan rezsim, amely ellenségesen viszonyul minden szabad intézményhez.

„Soha nem tagadtam, hogy (Magyarország) szabad társadalom, ám itt mégis az egypártrendszer új formája kezd megszilárdulni, egy európai országon belül”

– mondta a CEU vezetője.

Ignatieff szerint a magyar kormány Soros Györggyel kapcsolatos álláspontja „fantasztikus összeesküvés-elmélet”. „Ennek a rezsimnek a (választói) bázisát mozgósító kampányhoz van szüksége Soros Györgyre” – tette hozzá.

A CEU rektora szerint

Soros György kapacitása a magyarországi fejlemények befolyásolására „gyakorlatilag zéró (...) Akinek nagyon komoly lehetősége van erre, jó vagy rossz irányban, az Orbán Viktor”.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: CEU Orbán Viktor Orbán-kormány Soros Alapítvány Soros György Kovács Zoltán Michael Ignatieff migráció