Szegeden 2019. március 4. 15:51

A vadvilág védelme közös ügyünk

Képriport
A vadvilág világnapja alkalmából szervezett programot a Szegedi Vadaspark hétfő délelőtt, amin több mint 200 gyerek vett részt. Az előadások mellett a résztvevők játékos feladatokat oldhattak meg, megnézhették a pingvinek etetését és a fókabemutatót is.

Nézzétek, milyen könyvet nyertem! – szaladt oda társaihoz az Arany János Iskola 6. osztályos tanulója, Mikle-Baráth Milán. Kiderült, egy feladatlapot kellett kitöltenie és a tökéletes megoldásért járt a jutalomkönyv. Elmondta, nagyon sok természetfilmet néz, így nem volt nehéz neki a feladatsort jól kitölteni. Nagyon tetszett neki a rendezvény, az előadások és a bemutatók egyaránt.

Kispál Zita szintén az Arany János Iskolába jár. Szerinte nagyon fontos, hogy az emberek figyelmét felhívják a vadon élő állatok védelmére és az ilyen rendezvényeken ő is nagyon sokat tanul. Szerinte is nagyon érdekesek voltak az előadások és élvezte a tesztek kitöltését. Voltak könnyebb és nehezebb kérdések is benne, de legalább nem dolgozat volt – mondta mosolyogva. Hozzátette, nagyon szeret a Vadasparkban lenni és évente többször is ki szokott jönni. A kedvencei a tengeri állatok.

Kispál Zita

Az 5. osztályos Sándor Lilla szerint fontos a vadon élő állatok védelme, mert az emberek folyamatosan pusztítják az élőlényeket. Ő is rendszeres látogatója a Vadasparknak, neki az tetszik, hogy az állatok nagy kifutókban élnek, és nincsenek bezárva szűk ketrecekbe. Az ő kedvenc állata a duméril boa, más néven madagaszkári talajlakó boa.

„Egyszer szeretnék majd egy ilyet otthon tartani”

– mondta mosolyogva.

Papfalvi Laura barátnőivel együtt nézte a fókák bemutatóját. A lányokat lenyűgözte, hogy mit is tudnak ezek az állatok. Nagyon ügyesek voltak a fókák, nekem legjobban az tetszett, amikor a labdát vezették az orrukkal, meg amikor a vízbe dobált karikákat összeszedték – mondta Laura, aki azt is hozzátette, szeretné egyszer kipróbálni a fókák idomítását is.

Papfalvi Laura

Az ENSZ közgyűlése 2013-ban döntött arról, hogy március harmadikán, a vadvilág világnapján, világszerte Földünk vadon élő növény- és állatvilágának sokszínűségét, gazdasági, tudományos, etikai és esztétikai értékét ünnepeljük.

Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója elmondta, az intézmény a vadon élő állatok védelmében konkrét feladatot lát el azzal, hogy létrehozta és üzemelteti a Természetvédelmi Mentőközpontot. A központba minden évbe közel ezer állatot hoznak be. A hazai vadfajok közül szinte már mindegyik megfordult a Mentőközpontban. Legtöbbször sérülten találják az emberek ezeket az állatokat, és nem tudnak velük mit kezdeni, de számtalan olyan állat is idekerül, amit a határon koboztak el csempészektől. Előfordult már olyan is, hogy egyszerre száznál is több görög teknős, vagy éppen énekesmadár került be, mivel az őket csempésző emberek lebuktak a határon. A szakemberek ezeket az állatokat meggyógyítják, és lehetőség szerint visszaengedik őket a természetbe. Legutóbb éppen egy sérült sast állítottak talpra, vagy inkább szárnyra és engedtek vissza a természetbe.

Ez egy nagyon fontos küldetés és szeretjük is csinálni

– emelte ki Veprik Róbert.

Rácz András, környezetügyért felelős államtitkár elmondta, a szervezett bűnözés világában az állatcsempészet óriási üzletág, nem sokkal marad el a kábítószer- és a fegyvercsempészet mögött. Hazánk különösen veszélyeztetett, hiszen az illegális állatszállítmányokat gyakran a magyar határon keresztül próbálják az EU területére juttatni. Ezeket nemzetközi egyezmények segítségével próbálják meg megakadályozni. Magyarország 1985-ben csatlakozott az egyezményhez. 

Az idei világnap központi témája az élet a víz alatt, a tengerek, óceánok élővilágának védelme volt. Rácz András hangsúlyozta, a Szegedi Vadasparkban működő mentőközpont kiemelt feladatot lát el és nagyon jól működik.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának riportját is!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Szegedi Vadaspark Veprik Róbert államtitkár Rácz András Vadvilág Világnapja