Művház 2019. február 28. 20:30

Égi és földi geometriák lakták be a Reök-palota termeit

Képriport
A hetvenéves Aknay János alkotásaiból nyílt életmű-kiállítás Égi és földi geometria címmel a Reök-palotában. A kiállítóház mindkét emeletén látható kiállítás anyaga több mint kétszázharminc alkotásból áll.

A születésnap alkalmából Aknay János egész életművét áttekintő, magyar és angol nyelvű album is megjelent, amelyben szakemberek több tanulmányban mutatják be a festőművész munkásságát.

A csütörtök délután nyílt kiállítás része annak a kortárs magyar mesterek előtt tisztelgő sorozatnak, amelyben elsőként Kovács Péter életművéről kaphattak áttekintést az érdeklődők és a tervek szerint jövőre Szabados Árpád műveiből rendeznek majd hasonló tárlatot a Reök-palotában.

– Ezt a kiállítást több mint tíz évvel ezelőtt kezdtük el tervezni, minden bizonnyal ez Magyarország egyik leglassabban elkészült tárlata – mondta köszöntjében Nátyi Róbert művészettörténész, a kiállítás kurátora. – Az az igazság, hogy Aknay János 60. születésnapjára szerettünk volna egy nagyszabású tárlatot rendezni itt, a Reök-palotában, hiszen nem sokkal korábban nyitott meg a kiállítóház, és nagyon szerettünk volna az ő alkotásaival debütálni egy nagy életmű kiállítással. De neki akkor két nagyon fontos városban – Szentendrén és Debrecenben – is ki kellett állítania. A gyűjtők pedig másfél-két évig nem akarták kölcsönözni a képeket, márpedig a szegedi kiállítással együtt nagyjából ennyi időre kellett volna nélkülözniük az alkotásokat. Fájdalommal, de akkor lemondtunk a kiállításról. Azután tíz évet kellett várnunk rá, de úgy érzem, megérte – mondta a művészettörténész.

Aknay művészete nem kér a címkékből. Nemzedékének kiemelkedő, folytonos megújulásra képes alkotója. Úgy összegez, hogy folytat. Oly módon illeszkedik a magyar hagyományokba, hogy közben el is tér tőlük – ezt már az életmű-kiállítást megnyitó Baán László, a Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója mondta a ma 70. születésnapját ünneplő alkotóról.

– A geometria az állandó, a mérhető igazságok birodalma. A földi lét olykor kétségbe ejtő káoszában és az életen túli örökkévalóságban is van a dolgoknak felfogható alakja, tengelye, térfogata? Van emberléptékkel felfogható értelme? Az égi és földi geometriával mintha Aknay azt mondaná: igen, ő hisz ebben. Valahol a mélyben és valahol a magasban rendnek kell lennie.

A Reök-palota mindkét emeletén látható kiállítás anyaga több mint 230 festményből áll, és átfogja Aknay János mintegy fél évszázados életművét. Az 1970-es években készült legkorábbi alkotások mellett szerepelnek a tárlaton egészen friss, 2018-ban született képek is.

A látogatók a bemutatott munkákon a művész kiemelkedő festői és grafikusi tevékenységének számos visszatérő motívumát fedezhetik fel: ilyenek az angyal, a bábu, a kereszt, a ház, az ablak, valamint a magyar és székely rovásírás motívumai.

Az április 28-ig nyitva tartó kiállítás anyagát többségében múzeumok és magánygyűjtők kölcsönözték.

rag

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának riportját is!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: kiállítás Reök-palota Aknay János Baán László