Hirdetés
Túl a városon 2019. február 27. 09:27 Forrás: MTA

Egészségesebb gyerekek születnek amiatt, hogy betiltották a dohányzást egy csomó helyen

Az MTA kutatói összefüggést találtak a nemdohányzókat védő törvény és a vendéglátóhelyeken dolgozó nők babáinak egészsége között.
Repülőnap

Az MTA közgazdaság-tudományi és szociológiai intézeteinek kutatói azt vizsgálták, milyen hatása lett annak, hogy Magyarországon 2012-ben életbe lépett a nemdohányzók védelméről szóló törvény, ami szigorította a dohányzást: megtiltotta a kocsmákban, szórakozóhelyeken, munkahelyeken és a közforgalmú intézményekben.

Eredményeik szerint

„a dohányzási tilalom szignifikánsan javította az érintett anyák újszülöttjeinek egészségét. A jogszabályváltozás hatására többek között nőtt az átlagos születési súly, csökkent az alacsony, 2500 gramm alatti születési súlyú újszülöttek és a koraszülöttek aránya, továbbá a csecsemőhalálozás esélye is alacsonyabb lett”

állapította meg az Magyar Tudományos Akadémia két kutatója, Hajdu Tamás és Hajdu Gábor egy friss tanulmányban.

A kutatók kocsmákban és vendéglátóhelyeken dolgozó nők gyerekeiknek a születéskori egészségét hasonlították össze olyan újszülöttekkel, akiknek édesanyjai már a törvény hatályba lépése előtt is füstmentes környezetben dolgozhattak (például bolti eladók, pénztárosok, fodrászok, kozmetikusok), ugyanakkor egyéb tulajdonságaikat tekintve nem különböztek jelentősen a vendéglátóhelyeken dolgozó nőktől.

A kutatók szerint a dohányzási tilalom bevezetése két fő módon javíthatja az újszülöttek egészségét. 

"Egyrészt arra ösztönözheti a dohányzó nőket, hogy szokjanak le a dohányzásról. Másrészt a tilalom miatt a munkahelyi környezet füstmentessé válik, ezért a passzív dohányzás csökken.”

Az adatok ugyan nem adtak a kutatóknak lehetőséget arra, hogy ennek a két tényezőnek a jelentőségét közvetlenül megvizsgálják, nagyobb hatásokat találtak az érettségivel nem rendelkező, és a felmérések szerint nagyobb arányban dohányzó nők újszülöttjeinél, ami szerintük arra utal, hogy a tilalom elsősorban az érintett nők dohányzási szokásainak megváltoztatása útján javította a gyerekek születéskori egészségmutatóit.

A kutatók szerint mivel a születéskori egészségnek jelentős mértékű hosszú távú hatásai vannak, ezért a dohányzási tilalom az érintett újszülöttek későbbi életét is kedvezően érintheti.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: csecsemő dohányzás egészség gyerek MTA anya kutatás tudós